facebook   insta   yt color       

TÁMOGASD ALAPÍTVÁNYUNKAT!                                                                        

Fesztiválok

2024. szeptember 21-22. között kerül megszervezésre a II. Erdélyi Mesterségek Ünnepe.

A hétköznapi életben használt eszközök, tárgyak szüksége miatt alakult ki a kézműves mesterségek többsége, hagyományosan a népi világban. Így - a népzene és néptánc mellett -, a hagyományos népi kultúra szerves részét képezik a kézműves mesterségek, melyeken keresztül betekintést nyerhetünk elődjeink hétköznapi életmódjába, ami alapot és inspirációt adhat a jelenben.

Hetedik alkalommal rendeztük meg szeptember 5-7. között Székelyudvarhelyen az immár hagyományos Erdélyi Táncháztalálkozót. Az esemény jelentőségét Kelemen László, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány elnöke foglalja össze.

  Nincs Forgatag Folkudvar nélkül! Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány az idén is kiveszi részét a Vásárhelyi Forgatagból. A várban berendezett Folkudvarban változatos koncertek, néptáncelőadások kerülnek megrendezésre, kézművesek és népi mesterségek képviselői mutatkoznak be.

Eddig is voltak hajnalig tartó táncházak, eddig is voltak zenés-táncos mulatságok. De vajon mi történik akkor, ha nem csak estétől hajnalig, hanem estétől, estéig vagy még annál is tovább tart megállás nélkül a tánc és szól a talpalávaló muzsika?

Csütörtökön, 2024. augusztus 22-én nyitjuk meg immár harmadik alkalommal a FOLKudvar többnapos programsorozatát a kolozsvári Református Kollégium udvarán. Mesterségbemutatók, gyermekfoglalkozások, népmese, népi kézművesség, ének- és tánctanítás, filmvetítés, sőt még kvíz és koncert is lesz. Aki bírja szusszal táncházban mulathat hajnalig.

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, köznyelven egyszerűen csak Tusványos Erdély legnagyobb nyári szabadegyeteme, „a világ közepe”, „a biztos pont, ahol összenő, ami összetartozik” – mindez nem csak mendemonda, bizonyítja a fesztivál immár 33 éves történelme, valamint az évről évre összegyűlő érdeklődők tömege.

Az EgyFeszt Folkudvar az a hely, ahol a régi találkozik az újjal, a hagyomány a modernitással, a népzene, néptánc, népmese, népi kézművesség a ma emberével. A Folkudvar társszervezője a budapesti Hagyományok Háza és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.

Fiatal muzsikusok népzenei koncertjei, tánc- és énektanítás, élőszavas mesemondás, kézműves foglalkozás és hajnalig tartó táncház, mindehhez pedig finom borok is társulnak. Az idén a tusnádfürdői fenyvesek alatt a Csűrben a Kárpát-medence több tájegységének muzsikája is felcsendül. A tusványosi Kriza János Csűr programja a Hagyományok Háza és az Erdélyi Hagyományok Háza szervezésében jön létre.

1978-ban szervezték meg először a világ első táncháztalálkozóját Székelyudvarhelyen. És bár voltak kihagyások, hosszú szünetek, a néptáncos lélekben mindig is zengett a szó, a dal, a tánc és közösség utáni vágy.

Székelyudvarhely 1978-ban vonult be a magyar hagyományőrzés történetébe: a városban szervezték meg először a világ első táncháztalálkozóját. A kezdetből hagyomány lett, s idén szeptember 7-9. között rendezték meg az Erdélyi Táncháztalálkozót.

A harmadik, gyergyói összművészeti fesztiválon, az EgyFeszten a Hagyományok Háza és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány megújult Folkudvarral vesz részt. A gazdag programkínálatból adunk ízelítőt.

Nagy sikerrel ért véget szombaton, július 22-én a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. A Hagyományok Háza Kriza János Csűrje idén is a rendezvény egyik legfontosabb helyszíneként mutatkozott be.

A július 18-23. között megszervezett 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programjába szervesen épül be a Kriza János Csűr folk programja.

1978-ban szervezték meg először a világ első táncháztalálkozóját Székelyudvarhelyen. És bár voltak kihagyások, hosszú szünetek, a néptáncos lélekben mindig is zengett a szó, a dal, a tánc és közösség utáni vágy.
2023. szeptember 7-9. között újra a népzenétől és tánctól lesz hangos az egész város. 
 2023-ban már a negyedik FolkFórum Fesztivál kerül megszervezésre, ahol Maros szék etnikumainak népi kultúráját és hagyományait ünnepeljük.

Örömmel jelentjük be, hogy idén is megszervezzük a Mikházi Hagyományok Háza Szabadegyetemet! Időpont: 2023. július 7-8.

Lehet-e jobb hely a népihagyomány és tánc továbbadására és ápolására, mint egy olyan város, ahonnan egy folyó ered, még pedig az Olt? Áthalad a vidéken és részese minden itteni ember életének. Akárcsak a néptánc, a néphagyomány. Balánbánya adott otthont idén is a Botorka Néptáncfesztiválnak, melynek keretén belül megannyi tánccsoport vett részt jókedvtől és esőtől átáztatott hétvégén.

2022-ben is megszervezzük a Botorka Fesztivált szeptember 15-18. között, amelynek Balánbánya városa ad otthont. Az eseményre meghívott vidéki néptánccsoportoknak lehetőségük nyílik közös játékra és táncra. A programban népi játékok, táncház és gasztronómiai bemutató is helyet kap.

Alapítványunk a 9. Vásárhelyi Forgatag folkprogramjainak megvalósítója. Előadásokkal, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, kézműves tevékenységekkel tesszük gazdagabbá a közösségépítő családias rendezvénysorozatot.

Az önfeledt örömzenélés, táncolás és mulatás alkalma az Erdélyi Táncháztalálkozó, amelyre 2022-ben is Székelyudvarhelyen kerül sor.
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, a Kaszaj Egyesület és az Udvarhely Néptáncműhely közös együttműködésével 2022. szeptember 8-10. között várjuk az érdeklődőket.

2022-ben először FolkUdvarba várjuk az érdeklődőket a Kolozsvári Magyar Napokon, Erdély legnagyobb kulturális fesztiválján! Idén nem csak programpontokat nyújtunk az érdeklődőknek, hanem egy teljes, öt napos programsorozattal várjuk a hagyományápólás iránt érdeklődőket.
 
Torockón hatodszor is kezdetét veszi a Double Rise Fesztivál! 2022 augusztus 11-13. között ismét találkozhatunk, és a Hagyományok Háza valamint az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány szervezésében a Folkudvarban együtt mulathatunk.
   A Gyergyói-medencében megszervezett összművészeti fesztiválnak alapítványunk a budapesti Hagyományok Házával együtt nyújtja a folkprogramjait.
A Folkudvar az a hely, ahol a régi találkozik az újjal, a hagyományos a kortárssal, a népzene, néptánc, népmese, népi kézművesség a ma emberével.

   A 31. Tusványoson, 2022. július 19-24. között a folk programoknak a Kriza János Népzenei Sátor ad helyet.

   A sátor programja a Hagyományok Háza és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány támogatásával és közreműködésével jön létre, fiatal muzsikusok népzenei koncertjeivel, mezőségi tánc- és énektanítással, élőszavas mesemondással, kézműves foglalkozással és hajnalig tartó táncházzal várja az oda látogatókat.

   A harmadik FolkFórumra, a Maros megyei hagyományőrzők fesztiváljára 2022. május 27-29. között kerül sor, hagyományosan a marosvásárhelyi várban.

Az előző évek találkozás örömét szívünkben őrizve, egy év kihagyással, idén újból, alkalmat kínálunk az örömzenélésre, önfeledt táncolásra, mulatásra!
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, a Kaszaj Egyesület és az Udvarhely Néptáncműhely közös együttműködésével 2021. szeptember 10-11-én újra megszervezésre kerül az Erdélyi Táncháztalálkozó.

Kézműves foglalkozással, gyerekelőadással, gyerektáncházzal, kiállításokkal, borkostolóval és sok más érdekes programmal várunk kicsiket és nagyokat.
Mottónk: „Több, mint száz zenész, több mint ezer táncos, több mint táncháztalálkozó”.
Találkozzunk szeptemberben ismét a Patkóban!

2021 nyarán először szerveztek összművészeti fesztivált a Gyergyói-medencében. A rendezvényen a Folkudvar nevű tér foglalta magába mindazt, ami népzene, néptánc, népmese és kézműves foglalkozások témakörben megvalósult a fesztiválon, a Hagyományok Háza és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány megvalósításában.

Maros-, a Nyárád-, a Küküllőmente román, magyar, roma és szász gazdag néphagyománya, 2019-ben első alkalommal találkozott a marosvásárhelyi várban.


 TÁMOGATÓINK:  KIM logo color  nka 2023
Go to top