facebook   insta   yt color       

TÁMOGASD ALAPÍTVÁNYUNKAT!                                                                        

Idén harmadik alkalommal várjuk FOLKudvarunkba a Kolozsvári Magyar Napok résztvevőit. Mesterségbemutatók, gyermekfoglalkozások, népmese, népi kézművesség, ének- és tánctanítás, filmvetítés, sőt még kvíz és koncert is lesz. Aki bírja szusszal táncházban mulathat hajnalig. A FOLKudvar szervezői a kolozsvári táncházas civil szervezetek, akik munkájuk által éltetik népi kultúránkat, illetve formálják a helyi közösségeik jelenét és jövőjét. Oktatóink, előadóink és közreműködőink kiváló zenészek, táncosok, kézművesek, szakemberek. A közös bennük, hogy rajonganak a népi kultúráért, érzik lüktetését, értik a nyelvét és meg akarják tanítani másoknak is.

Válogass kedvedre programjainkból és térj be hozzánk!

Szervezők: Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, Bogáncs-Zurboló Egyesület, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány – Heltai FolkCenter, Kallós Zoltán Alapítvány, MókaTár, Ördögtérgye Néptáncegyüttes, Szarkaláb Néptáncegyüttes

PROGRAM:
Augusztus 21., szerda – NYITOTT KAPUK NAPJA

Helyszín: Főtér, 29. szám - további részletek: Nyitott Kapuk Napja az Erdélyi Hagyományok Házában (ehh.ro)

Augusztus 22., csütörtök

Helyszín: Kolozsvári Református Kollégium udvara

20:30 Udvarnyitó koncert a Magyarpalatkai Bandával

22:00-3:00 - Táncház tánctanítással

Aug. 23., péntek

Helyszín: Kolozsvári Református Kollégium udvara

11:00-18:00 Mesterségbemutatók, kézműves foglalkozások a Mókatárral és szabadtéri fajátékok

11:00 Ölbeli játékok a legkisebbeknek
11:00 Zendítő – barátkozás a hangszerekkel

12:00 Élőszavas mesemondás Benkő Évával

Az élőszavas mesemondás előnye, hogy az adott közösségnek szól, egyszeri és megismételhetetlen. Igazodik a hallgatósághoz, akik bevonódnak a történetbe. Ezáltal hagyományos átadás történik, ahol a hallgatóság jelzései, reakciói beépülnek a történetbe, a humora is az adott közösségnek szól. A mese végén a jó győzelme a hallgatóságban örömet vált ki. Ezt az együtt megélt történetet „aki nem hiszi, járjon utána” felhívással, mintegy cselekvő tevékenység követi, melynek tartalmát a népi játékok, mondókák, dalocskák képezik.

8 Élőszavas mesemondás és mesekocsma Benkő Évával

14:00 Magyarszováti népdaltanulás Sántha Emőkével
15:30 Sántha Emőke: Csiriplő madárka - illusztrált daloskönyv – rendhagyó könyvbemutató (főleg gyermekeknek)
17:00 Filmvetítés: Élő népzene - Mezőségi hagyományőrzők és Martin György nyomában sorozat részeiből

19:00-21:00 Folk-kocsmakvíz

Jártas vagy néprajzi és folk témakörökben? Aktív résztvevője vagy a táncházas életnek? Egyik sem igaz rád az előbbiek közül, csak egyszerűen szeretnél egy jót szórakozni a barátaiddal? Gyertek el, hiszen itt mókából nem lesz hiány! Kihívást, nevetést, új ismereteket tartogathat az este, de akár meglepetéseket is. Jelentkezz 5 fős csapatoddal az alábbi linken és mérettessétek meg tudásotokat, kitartásotokat, kreativitásotokat a többi csapatéval! https://docs.google.com/.../1c2C0i1oNaE.../edit

22:00 Táncház tánctanítással, házigazda: Ördögtérgye Néptáncegyüttes

Augusztus 24., szombat

Helyszín: Kolozsvári Református Kollégium udvara

11:00-18:00 Mesterségbemutatók, kézműves foglalkozások a Mókatárral és szabadtéri fajátékok
11:00 Ölbeli játékok a legkisebbeknek

A 0-3 éves korosztályt várjuk szeretettel szülő-nagyszülő társaságában a foglalkozásra. Az ölbeli játékok nemcsak szórakoztatóak, hanem hozzájárulnak a gyermek motoros, nyelvi és társas készségeinek fejlődéséhez, miközben erősítik az érzelmi köteléket a felnőtt és a gyermek között.

3 Ölbeli játékok

11:00 Zendítő – barátkozás a hangszerekkel

12:00 Élőszavas mesemondás Benkő Évával

14:00 Rendhagyó énekóra buzai adatközlőkkel
16:00 Aprók tánca a Bogáncs Néptáncegyüttes közreműködésével
17:00 Bogáncs-Zurboló néptáncelőadás
18:00 Filmvetítés: Élő népzene - Mezőségi hagyományőrzők
19:00 Mesekocsma felnőtteknek
22:00 Táncház tánctanítással, házigazda: Zurboló Táncegyüttes

Augusztus 25., vasárnap

Helyszín: Kolozsvári Református Kollégium udvara

11:00-17:00 Mesterségbemutatók, kézműves foglalkozások a Mókatárral és szabadtéri fajátékok
11:00 Ölbeli játékok a legkisebbeknek
11:00 Gyermektáncház a Mókatárral
12:00 Élőszavas mesemondás Benkő Évával
14:00 Válaszúti népdaltanulás Sántha Emőkével
17:00 Filmvetítés: Élő népzene - Martin György nyomában (Mezőség)
18:00 Udvarzáró koncert a Gázsa Zenekarral
 
A szervezők fenntartják a programváltoztatás jogát!


 TÁMOGATÓINK:  KIM logo color  nka 2023
Go to top