facebook   insta   yt color       

TÁMOGASD ALAPÍTVÁNYUNKAT!                                                                        

Hagyományok Háza a Művészetek Völgyében

Július végén rendezik a 32. Művészetek Völgye Fesztivált. Magyarország legnagyobb, tíznapos összművészeti seregszemléjére a Hagyományok Háza is gazdag programkínálattal készül. A részleteket Hont Angéla, az Intézmény kabinetvezetője, a programsorozat szakmai vezetője foglalja össze.

„A Hagyományok Háza nyolcadik éve vesz részt a nagy múltú fesztiválon, az első évben társrésztvevőként a Fonó Budai Zeneházzal és a Kobucival közös udvarban mutatkozott be, ezt követően viszont már önállóan szervezte a Folkudvarát.

Munkánkat minden évben egy tematika szerint végezzük, emlékezetes marad a Népművészeti egyéniségek, A nők szerepe a hagyományos kultúrában, vagy az elmúlt évben a mozgalomnak emléket állító Táncház 50 programsorozat. Ebben az évben a tíznapos, nagyon látogatott, igényes programú fesztiválról sem hiányozhat az a szegmens, amit a Hagyományok Háza képvisel. Az idei jelmondat: Üzenet a jövőnek.

Kapolcs FolkUdvar illusztráció

Ez évben a különböző tájegységekre helyezzük a hangsúlyt; mivel még köztünk vannak azok az idős emberek, akik elődeiktől kapott kultúrájukat természetes módon tanulták meg, ebbe nőttek bele, s él bennük az a tudás, amit az ifjabb generációnak át tudnak adni. Ezt a szellemi kincset szeretnénk a fesztiválozó közönségnek megmutatni, akik közül többen talán távolabb állnak a néptánc-népzene-népművészet sodrásától, s a Völgyben találkozhatnak először egy-egy idős énekessel vagy kézművessel. Természetesen korábban is bemutatkoztak hagyományőrző mesterek az udvarunkban, idei tervünk szerint viszont három-négy napig egy tájegység kultúrájára koncentrálunk, s ennek szellemében ezekről a vidékekről hívunk meg mestereket. Idén Gyimes, Kalotaszeg és Bakony kultúrájának bemutatására esett a választás, s innen érkeznek hozzánk kézművesek, énekesek és zenészek. Erdélyben könnyebb volt a megszólítás, de a Bakonyból is jönnek pásztoremberek, akiktől meghallgathatunk egy-egy nótát, s a pásztorfaragást is megszemlélhetjük. Ezek az emberek teljesen más világban nőttek fel, földet műveltek, állatokat tartottak, a faluközösség meghatározó közegében éltek. A mai fiatalok teljesen másként szocializálódnak, más csatornákon szerzik be információikat, kvázi ’tudásukat’. Kihívást jelent számunkra, hogy e kettő hogyan állítható párhuzamba, párbeszédbe. Nem lehetetlen, mindaz a közösségi élmény, amit mi nyújtunk például egy táncházzal, közös énekléssel, az egy mai fiatalt is megmozgat, s a saját kezével létrehozott tárgyak az alkotás örömét jelenthetik neki. Másrészt az a népi tapasztalat – amit mai életünkben használhatunk – mindenképpen gazdagít minket. Itt említhetem a népi gyógyászatról, a gyógynövényekről, a népi gasztronómiáról tartandó előadásokat, a sokfelé ágazó szabadegyetem beszélgetéseket, s a divatra is kitérünk: a természetes anyagokat, technikákat, népi motívumokat hogyan lehet mai ékszerekbe, használati tárgyakba használni.

Kapolcs illusztráció2    Kapolcs illusztráció4

Minden évben sikerül új közönségnek is bemutatkoznunk, de az elmúlt évek során kialakult egy jelentős törzsközönség is. A kézművesek minden évben örömmel üdvözlik a visszatérőket, akik akár több egész napot eltöltenek az asztalainknál, hiszen munkájuk megbecsülését látják e vendégekben. A tánctanításnál ugyanez az érzés tapasztalható. A jelmondatunk szellemében a legkisebbekre is gondolunk: a Folkudvar mellett van egy másik udvarunk is, a Fűz Népi Játéktér, amely kosaras körhintával, vesszőből, természetes anyagokból készült ügyességi játékokkal várja a gyerekeket és családokat az árnyas fák alatt.”

Információk:

https://hagyomanyokhaza.hu/hu/folkudvar-muveszetek-volgye


Csatlakozz hírlevelünkhöz, és értesülj elsőként eseményeinkről!

Feliratkozás


 TÁMOGATÓINK:  KIM logo color  nka 2023
Go to top