A Hagyományok Háza táncfelkérése
A Hagyományok Háza tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Táncház Napját. Az intézmény – immár hagyományt teremteve – ismét felhívással fordul a világ magyarságához, ezúttal a Világraszóló Szatmári Táncházra várja a jelentkezőket.
Legyen tánc! - Felhívás közös táncra
Kedves Táncos Barátaink!
2023-ban már 12. alkalommal rendezzük meg a Táncház Napját! Számunkra ez a rendezvény minden évben ünnep, a táncház ünnepe, ami a néptáncról, a népzenéről szól, kicsiknek és nagyoknak egyaránt, határok nélkül. Misem bizonyítja ezt jobban, mint az a törekvésünk, hogy a Táncház Napján mi mindent megteszünk azért, hogy a népzene és néptánc összetartó erejét mindenkihez eljuttassuk. 2021-ben Világraszóló Széki Táncházzal, 2022-ben pedig Világraszóló Kalotaszegi Táncházzal ünnepeltünk. A felvételek a rendelkezésetekre állnak. Szeretnénk megmutatni ország-világnak, hogy a népzenének, a néptáncnak milyen hihetetlen ereje van, ezért arra hívunk benneteket, hogy a letölthető szatmári muzsikára, amelyen a Magos Együttes csak nektek, ebből az alkalomból húzza a talpalávalót, Enyedi Ágnes pedig csakis nektek énekel, táncoljatok nekünk szatmári verbunkot és csárdást. Készítsetek róla videófelvételt, és küldjétek el nekünk! Mi pedig reményeink szerint több száz táncos felvételből elkészíthetjük a Világraszóló Szatmári Táncház filmet!
Információk: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/vilagtanchaz2023