facebook   insta   yt color       

TÁMOGASD ALAPÍTVÁNYUNKAT!                                                                        

Nagy sikerrel ért véget július 21-én a kiscsőszi Minden Magyarok Tánctábora-diaszpóra családi tábor. A jeles eseményre mintegy hetven résztvevő érkezett Magyarországról, külhonból és a diaszpórából. A találkozót Kovács Norbert Cimbi főszervező, az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület-Hunyor Népfőiskola elnöke értékeli.

„A tábor elnevezése a Minden Magyarok Tánca kezdeményezésből fakad, amit az egyesületünk szervez minden évben. Erre a találkozóra általában a diaszpórából, valamint a határon túli területekről érkeznek csoportok. A zárótánc maga egy negyedórás-félórás bemutatkozást jelent, ennél viszont jóval fontosabb az erre való felkészülés, az ezt követő együttlét, ismerkedés és közös fotózás. E hagyományból eredt a gondolat, hogy nyáron, amikor a diaszpórában élő magyarság köreiből sokan látogatnak haza, Kiscsőszre egy tematikus táborba hívnánk meg honfitársainkat. A házigazdai teendőket a kicsőszi Bozót Néptáncegyüttes látja el. Idén a bécsi Délibáb Táncegyüttest, valamint a vancouveri Forrás Magyar Néptáncegyüttest köszönthettük a Veszprém vármegyei településen, de Vajdaság is képviseltette magát az óbecsei Fokos Zenekarral.

Természetesen a főprogramot a táncoktatás teszi ki, ezúttal nyárádmagyarósi táncokat oktatott Kovács Gábor és Dajka Ilka. Emellett különböző családi programok színesítették az ittlétet. A gyerekeknek foglalkozásokat szerveztünk, igen népszerű volt a citeraoktatás, a népdal és tánctanítás, a kézművesfoglalkozások, de olyan egzotikus kalandban is lehetett részük, mint a kígyóbemutató.

Mindenmagyarok KovácsIvett20240721

A péntek délelőtti ’Parasztolimpiát’ kiemelem, aminek keretében a résztvevők játékos falusi versenyben, bolondos vetélkedőn mérhették össze tudásukat; mindez az együttlétet, az ismerkedést szolgálta játékos formában. Esténkét az elmaradhatatlan táncházban gyülekeztek a táncoslábúak. A kamaraszínház is igen népszerű volt, Tóth Péter Lóránt Versvándornak tapsolhattak az egybegyűltek.

Hagyományteremtő szándékkal szerveztük meg a találkozót, nem törekedtünk fesztiváli hangulatra, inkább a másikra odafigyelő nyugodt együttlétre helyeztük a hangsúlyt. A visszajelzésekből ítélve, elértük célunkat.”

Mindenmagyarok KovácsIvett202407215


 TÁMOGATÓINK:  KIM logo color  nka 2023
Go to top