A Táncház Napjának első alkalmával a szervezők ország-világ előtt kívánták népszerűsíteni a táncházat mint szórakozási, közösségi formát. Az első alkalom után a Táncház Napját már országos érdeklődés kísérte, ezt követően a Hagyományok Háza és Baráti Köre felhívást tett közzé, hogy mind a Kárpát-medencei, mind pedig a diaszpórában élő magyarság is hasonló rendezvényekkel tegye emlékezetessé május első szombatját.
Ez alkalomból alapítványunk is több helyszínen készül programokkal.
Csíkszeredában május 3-án a Talentum Alapítvánnyal és az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesületével egy fergeteges programsorozattal készülünk a város szívében
Kolozsvári területi irodánk ez alkalommal a FolkOtthonnal és a Mérai Cifra Néptáncegyüttessel közreműködve meghív minden érdeklődőt május 4-én, hogy együtt ünnepeljük ezt a napot Mérában. Várunk minden fiatalt egy Ifjúsági folk-kvízre, amellyel célunk, hogy a fiatal népzene és néptánc kedvelők a szórakozáson túl megismerjék egymást. Az eseményt egy hatalmas táncházzal zárjuk, amelyre várunk egyaránt kicsit és nagyot.
Gyergyóremetén május 4-én 19 órától táncház napi mulatság lesz a Bécsi Csűrben. Házigazdák: Balázs Bécsi Csaba és Balázs Bécsi Orsolya
Helyszín: Bécsi Csűr, Gyergyóremete (Cseres Tibor tér, 18. szám)
Székelyudvarhelyen a Kaszaj Egyesülettel és az Udvarhelyi Táncházzal közös táncra hívunk minden néptánc és népzene kedvelőt május 6-án 16 órától a Patkóba. Muzsikálnak az Udvarhelyi Népzeneműhely diákjai.
A linken található kisfilmmel a 2022-es udvarhelyi Táncház napja hangulattát idézzük meg.