Élő Parázs konferencia
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány rendhagyó, cigánytánc tematikájú konferenciát szervez „Roma kulturális örökségvédelem a cigány táncok tükrében” címmel.
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány rendhagyó, cigánytánc tematikájú konferenciát szervez „Roma kulturális örökségvédelem a cigány táncok tükrében” címmel.
Komárom ismét a kultúra fővárosává válik novemberben: 18–22. között rendezik meg a XIV. Fonográf Fesztivált a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia szakmai támogatásával. A programsorozatban helyet kapnak koncertek, könyvbemutatók, táncszínházi előadások és családi programok.
A nagy népszerűségnek örvendő HagyományOKOS online levelezőversenyünket ebben a tanévben is meghirdetjük!
A 3 fordulós játékban való részvételre a 3–4. osztályos kisiskolások jelentkezését várjuk.
Szakmai továbbképzés indul pedagógusoknak Marosvásárhelyen népi gyermekjáték, néptánc és népzene témában.
A továbbképzés célja, hogy ezen közösségi, hagyományos értékeket hatékonyan integráljuk az iskolai oktatásba.
Sajnálattal közöljük, hogy a várva várt Vegyes gyümölcs című album erdélyi bemutató koncertkörútja betegség miatt elmarad.
A III. Népzenei Mesterkurzuson Észak-Mezőség hangszeres és énekes zenei hagyományaival foglalkozunk.
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, valamint a Székelyszenterzsébeti Református Egyházközség együttműködésében első alkalommal kerül sor a Kóré Géza emléknapra, azaz a székelyföldi cigány tánccsoportok találkozójára.
A Tiszta Forrás Alapítvány, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és Ditrói Férfi Dalkör a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával 2025. november 23-án, vasárnap, a magyar népdal és népköltészet hetén NÉPDALKALÁKÁT szervez.
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány Őshonosok a hazában – európai kisebbségek népművészete című programsorozata a Kárpát-medence és Európa őshonos közösségeinek gazdag kulturális örökségét és hagyományait mutatja be. A sorozat célja, hogy hidat építsen a különböző kultúrák között, és fókuszba helyezze azokat az egyedi népművészeti értékeket, amelyek a földrajzi elzártság és a történelmi sorsfordulatok révén alakultak ki.
A Hagyományok Háza és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége idén is meghirdette országos pályázatát, amire külhonból is várnak jelentkezőket. A beadás határideje: 2025. december 1.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Ez a webhely a Google Analytics-et és a Meta Pixel-t használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.