Az Erdélyi Hagyományok Háza vállalt feladatai közé tartozik a népi kézműves mesterségek támogatása, életben tartása, a tudásátadás biztosítása. Célunk a régi ritka mesterségek felkarolása, utódok nevelése, a legmagasabb szakmai színvonalon oktatás elérhetővé tétele. Idén először fogjuk megszervezni a kovács táborunkat. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Ismered azt a mesterembert, aki magának készíti a kalapácsokat, fogókat, vágókat? A tűz és a vas erejében hisz. Üllőt és fújtatót használ. Régen egy faluközösségben főként lópatkólással foglalkozott, de a céhekben tömörült legügyesebb mesterek gyertyatartókat, díszkorlátokat, kapukat készítettek. Nagytudású embereknek tartották őket és jól megbecsült tagjai voltak társadalmuknak.
Ez a mester a kovács.
Ma már keresni kell azt a falut, ahol működő kovácsműhely áll a falubeliek rendelkezésére. Sajnos ritkaságszámba megy e mesterségbeli tudás, pedig pár évtizede nehéz lett volna nélküle élni.
Ennek a gondolatmenetnek apropóján indítjuk I. Kovács Táborunkat Olasztelken Nagy György kovács népi iparművész műhelyében. A négy napos munka során megismerkedhetsz a kovács szerszámaival, kipróbálhatod hogyan áll a kezedre, és készíthetsz magadnak egy-két olyan tárgyat, melyet otthonodban, környezetedben szívesen használsz. Ráadásként a résztvevők betekintést nyerhetnek a damaszkolt penge készítésébe is.
I. Kovács tábor
Időpontja: 2021. július 1-4.
Helyszíne: Olasztelek
Oktató: Nagy György kovács népi iparművész
Korhatár és létszámkorlát: 16 évnél idősebb jelentkezőket fogadunk, max. 6 fő
További információ kérhető: László Eszter 0040756721465
A pandémiára való tekintettel a tábor résztvevőinek az alábbi 3 lehetőség közül valamelyikkel rendelkezniük kell:
- Mindkét oltásról igazolás
- Gyorsteszt vagy PCR negatív teszt
- Antitest pozitív teszt