Mesélő örökség – komplex hagyományőrző foglalkozás
Szeretettel hívunk titeket egy komplex, hagyományőrző foglalkozásra, ahol: a mese, a zene, a tánc és a kézművesség egymást erősítve válik a nevelés eszközévé.
Szeretettel hívunk titeket egy komplex, hagyományőrző foglalkozásra, ahol: a mese, a zene, a tánc és a kézművesség egymást erősítve válik a nevelés eszközévé.
Szeretettel várunk mindenkit kedden, február 10-én 18:00 órától az Erdélyi Hagyományok Háza Bartók Béla termébe egy különleges előadásra, amely ezúttal a mesevilágba kalauzol el bennünket.
A mesekocsmában több gyakorlott mesélő egymást váltva ül a mesemondói székbe, hogy élő szóval, rögtönözve szórakoztassa, gyönyörködtesse hallgatóságát.
A cigány népmese mint konferencia-, és online téma Páratlan médiaérdeklődés mellett tartották a Hagyományok Házában a Puvásztā – Paramicsa – Mese. A cigány népmese a közművelődésben című konferenciát Az esemény témájához szorosan kapcsolódik az intézmény egy másik programja: az érdeklődők november 26-án Mesemondás a gömöri romungrók körében címmel interaktív online előadásba és beszélgetésbe kapcsolódhatnak bele.…
A Magyar Népmese Napjának rendezvényei Felvidéken: a nagy mesemondó Benedek Elek születésnapját idén is megünneplik Felvidéken. Szeptember 30-án fiataloknak szóló Mesedélelőtt szerepelt a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia programjában, október 8-án pedig Mesekocsmába gyűlnek az élőszavas mesemondásra szomjas felnőttek.
Kárpát-medencei Népmesemondó Találkozó Hatodik alkalommal rendezik augusztus második felében a Kárpát-medencei Népmesemondó Találkozót, ezúttal Kecskeméten. Az idei év kiemelt témája a határon túli magyar népmesemondás múltja, jelene és jövője lesz. A jeles eseményen a Hagyományok Háza médiapartnerként vesz részt. A Katona József Múzeum Népi Iparművészeti Gyűjteménye ad otthont augusztus 22–24. között a VI. Kárpát-medencei Népmesemondó…
Lezárult a 2024/2025-ös tanévre meghirdetett 3 fordulós levelezőversenyünk, a HagyományOKOS. Az eredményhirdetést nagyon sokan várták már. A 3–4. osztályos gyermekeknek kiküldött feladatok ebben a tanévben három állathoz kapcsolódtak: LÓ, MEDVE és NYÚL. A vetélkedő november–május hónapokat ölelte fel, és az eredményhirdetést júniusra ígértük. Reméljük, hogy a generációk közötti kapcsolatokat is erősíthettük, a gyerekeket a feladatokkal…
Harmincadik alkalommal tartották meg május végén a Kálmány Lajos Népmesemondó Versenyt Zentán, pünkösdhétfőn pedig már Gombaszögön kezdődik a kétnapos XV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny.
Nincs Forgatag Folkudvar nélkül! Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány az idén is kiveszi részét a Vásárhelyi Forgatagból. A várban berendezett Folkudvarban változatos koncertek, néptáncelőadások kerülnek megrendezésre, kézművesek és népi mesterségek képviselői mutatkoznak be. A gyerekekről sem feledkeztünk meg, őket élőszavas mesemondás, gyermektáncház várja, de sokféle érdekes fajátékot is kipróbálhatnak majd. PROGRAM: Kézműves foglalkozások a Folkudvarban:…
Tatán rendezik június 14-16-án a II. Kárpát-medencei Ifjú Népmesemondó Találkozót. A fabula-seregszemlére tizenöt ifjú mesemondó érkezik Magyarországról és külhonból. Az esemény fővédnöke Berecz András. A mesemondók népes tábora június 14-16-án Tatára figyel: a dunántúli városban – a nagy múltra visszatekintő Tatai Sokadalom keretében – rendezik a II. Kárpát-medencei Ifjú Népmesemondó Találkozót. A jeles alkalomra tizenöt…
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Ez a webhely a Google Analytics-et és a Meta Pixel-t használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.