HírekÖsszes régió

2023 nyarán harmadik alkalommal szervezzük meg a kovács táborunkat. 

Ismered azt a mesterembert, aki magának készíti a kalapácsokat, fogókat, vágókat? A tűz és a vas erejében hisz. Üllőt és fújtatót használ. Régen egy faluközösségben főként lópatkólással foglalkozott, de a céhekben tömörült legügyesebb mesterek gyertyatartókat, díszkorlátokat, kapukat készítettek.

Régen egy faluközösségben a kovács főként lópatkólással foglalkozott, de a céhekben tömörült legügyesebb mesterek gyertyatartókat, díszkorlátokat, kapukat készítettek. Nagytudású embereknek tartották őket és jól megbecsült tagjai voltak társadalmuknak. Ma már keresni kell azt a falut, ahol működő kovácsműhely áll a falubeliek rendelkezésére. Sajnos ritkaságszámba megy e mesterségbeli tudás, pedig pár évtizede nehéz lett volna nélküle élni. 

Ennek a gondolatmenetnek apropóján indítottuk Kovács Táborunkat Olaszteltken Nagy György kovács népi iparművész műhelyében. Idén folytatjuk az elkezdett munkát, a négy napos műhelymunka során kezdők és haladók ismerkedhetnek meg a kovács szerszámaival, kipróbálhatják hogyan áll a kezükre, és készíthetnek egy-két olyan tárgyat, melyet otthonukban, környezetükben szívesen használnak. 

III. Kovács tábor

Időpontja: 2023. július 1-4.

Helyszíne: Olasztelek

Oktató: Nagy György kovács népi iparművész

Korhatár és létszámkorlát: 6 fő 16-40 év közötti fiatal jelentkezését várjuk

Jelentkezni a következő űrlap kitöltésével lehetséges:

További információ kérhető: Lakatos Eszter 0040-773-855-700

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!