Az Erdélyi Hagyományok Háza vállalt feladatai közé tartozik a népi kézműves mesterségek támogatása, életben tartása, a tudásátadás biztosítása. Célunk a régi ritka mesterségek felkarolása, utódok nevelése, a legmagasabb szakmai színvonalon oktatás elérhetővé tétele. 2022 nyarán második alkalommal szervezzük meg a kovács táborunkat.
2022 nyarán második alkalommal szervezzük meg a kovács táborunkat.
Ismered azt a mesterembert, aki magának készíti a kalapácsokat, fogókat, vágókat? A tűz és a vas erejében hisz. Üllőt és fújtatót használ. Régen egy faluközösségben főként lópatkólással foglalkozott, de a céhekben tömörült legügyesebb mesterek gyertyatartókat, díszkorlátokat, kapukat készítettek. Nagytudású embereknek tartották őket és jól megbecsült tagjai voltak társadalmuknak.
Ez a mester a kovács.
Ma már keresni kell azt a falut, ahol működő kovácsműhely áll a falubeliek rendelkezésére. Sajnos ritkaságszámba megy e mesterségbeli tudás, pedig pár évtizede nehéz lett volna nélküle élni.
Ennek a gondolatmenetnek apropóján indítottuk tavaly az I. Kovács Táborunkat Olasztelken Nagy György kovács népi iparművész műhelyében. Idén folytatjuk az elkezdett munkát, a négy napos műhelymunka során kezdők és haladók ismerkedhetnek meg a kovács szerszámaival, kipróbálhatják hogyan áll a kezükre, és készíthetnek egy-két olyan tárgyat, melyet otthonukban, környezetükben szívesen használnak.
II. Kovács tábor
Időpontja: 2022. június 29. – július 3.
Helyszíne: Olasztelek
Oktató: Nagy György kovács népi iparművész
Korhatár és létszámkorlát: 16-35 év közötti fiatalok jelentkezését várjuk, max. 6 fő
Jelentkezni a következő űrlap kitöltésével lehetséges:
További információ kérhető: László Eszter 0040-756-721-465
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!