Örömmel értesítjük a zenekedvelőket, hogy 2024 őszétől egy különleges koncert-sorozat vette kezdetét Marosvásárhelyen, melynek célja, hogy bemutassa a város zeneszerzőit és munkásságukat. A sorozat harmadik alkalma márciusban kerül megrendezésre, ahol a közönség ezúttal Hubbes Walter, Zoltán Aladár, Hencz József, Sárosi Péter Jr., Ligeti György, Csíky László, Remus Georgescu, Orbán György és Oláh Tibor műveit hallhatja.
A koncert helyszíne a megszokott: az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány Bartók Béla terme, ahol fellépnek a Bolyai Farkas Elméleti Líceum gyermekkara Szilágyi Mihály vezényletével, Tiberius Quartett, Márton Katalin, Bordos Kinga, ifj. Sárosi Péter, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Vegyeskara Albert Zsuzsa vezényletével, Madaras Ildikó, Emanuela Szigeti, Ciprian Bonta.
A műsort Csíky Boldizsár zeneszerző állítja össze, és az ismertető szöveget Kovács Zsuzsa tanárnő szerkeszti és mondja el.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt, hogy együtt ismerkedjünk meg marosvásárhelyi kötöttségű zeneszerzőinkkel és gazdag zenei örökségükkel!
„A marosvásárhelyi zeneszerzők műveiből összeállított sorozatunk eddig elhangzott anyaga elegendőnek tűnik ahhoz, hogy megkockáztassak véleményt mondani a zeneesztétika – máig vita tárgyát képező – kérdésével kapcsolatban: jogos-e bevinni az értékelési tényezők közé a korszerűséget, mint stiláris követelményt? A szó (korszerűség) kapóra jön, hiszen a különböző korok művelődési ítélethozói erősen ráfeküdtek a művészet stiláris kérdéseire. Európa keleti részén a szocialista realizmus kirekesztő és erőszakos doktrínái uralkodtak, a nyugatin a mindenáron újat- mondás kényszere kergette a lehetetlenség paroxizmusáig az alkotókat (nem csak a zenében). Keleten fegyelmi eljárások, hatalmi beavatkozások, politikai szolgalelkek villogása, terrorhangulatú autodafék. Nyugaton dilettánsok tündöklése, a szerzők eredeti szándékait visszataszító katyvasszá degradáló önmegvalósítások, királlyá kikiáltott imposztorok szemfényvesztése. Körülbelül hetven évnyi rálátásom van erre a dologra és hogy itt erről (nyilván, csak a zene ügyére szorítkozva) véleményt mondok, nézzék el nekem. Egy kompozíció jó, vagy nem jó. Rachmaninov zenéje mellett ott dübörgött a Bartóké vagy a Sztravinszkíjé, Richard Strauss túlélte Webernt és Alban Berget (még dátum szerint is), – lehet folytatni. Ki merné őket zenei nyelvezetük miatt leminősíteni, csak, mert mellettük megjelent egy szintén értékes, újabb stílus? Kiragadnék néhány kínálkozó példát : lehet, hogy László Árpád darabjaiban visszaköszönnek Brahms harmóniai sajátosságai, Metz Albertet hallgatva Schubert vagy Lehár jut eszünkbe, Chován Richárd néha megidézi Schumann karakterdarabjainak hangulatát. A művek inspiráltak, szakmailag teljesen rendben vannak, és hadd örvendjünk annak, hogy szerzőik a marosvásárhelyi kulturális horizont képviselőiként ott vannak zenetörténetünkben.”
Csíky Boldizsár
A bemutatott zeneszerzők:
CSÍKY LÁSZLÓ (1908 – 1972)
Orgonaművész, karnagy, zenetanár
Csombordon született, református papcsaládban. 1941 és 43 közt a budapesti Nemzeti Zenede orgonaosztályában tanult, Sugár Viktortól és Hammerschlag Jánostól, ezután a nagyenyedi és debreceni kántortanító képző diákja volt. Fiatal tanítóként dalárdákat szervezett és vezényelt, felkarolva a magyar népzenén alapuló új kórusművészetet, Kodály kórusainak tanítását is célul tűzve ki. Munkájában szaktudása mellett közvetlen, meggyőző emberi magatartása is segítette abban, hogy énekeseit a zene által a hétköznapiságból kiemelje.
1942-ben Marosvásárhelyt telepedett le. A református Kistemplom kántoraként és középiskolai zenetanárként működött, de már az első évben bemutatkozott a város közönségének, mint orgonaművész, karnagy és zongorakísérő. Növendékeit alapos, szolmizáción alapuló zenei képzésben részesítette. 1943-ban a Református Polgári Leányiskola 300 növendékével előadta a János Vitézt, nagy sikert aratva. A Református Dalkör utolsó karnagya volt, 1950-ig, 1951-től a Zeneiskola aligazgatója, zeneelmélet – és kórustanára. 1955-től a Népi Művészeti Iskola igazgatójaként tevékenykedett, időközben a Művelődési Palota orgonistájaként szerepelt, hangversenyezett Vásárhelyen és más erdélyi városokban. Bach és Haendel mellett előszeretettel játszotta Bossi, Boelmann, Franck, Bonnet, Guilmant szerzeményeit, de magyar szerzőket is, mint Antalffy Zsíross Dezső, vagy Pikéthy Tibor. 1955-ben az Orvosi Egyetem hallgatóinak és orvosainak, tisztviselőinek szereplésével nagy sikerrel színre vitték, Kovács István rendezésében, Kodály Háry János daljátékát.
A Kemény Zsigmond Társaság tagja volt. 1958-ban Él – tanár kitüntetésben, 2007-ben posthumus Kodály – emlékdíjban részesítették. Fia, Csaba az apai örökséget folytatva orgonaművészi, karnagyi, tanári pályát futott be.
HENCZ JÓZSEF (1942- )
Zeneszerző, karmester, zenekritikus
Szászrégenben született, itt járt iskolába. A kolozsvári „Gh.Dima” konzervatóriumban szerzett 1965-ben zenetanári -, 1969-ben zeneszerzői oklevelet. 1966-tól a kolozsvári Koreográfiai Líceumban tanított, 1971-72-ben több egyfelvonásos kamara-balett zenéjét írta meg, többek közt Maksay Éva szövegkönyvére.
Egyetemi évei alatt komponált József Attila verseire egy dalsorozatot, Szegényember balladája címen (1963), Horváth Imre verseire a Lírai kantátát (1967), A Nap halála oratóriumot, Eugen Jebeleanu Hiroshima mosolya című poémájára. Kísérletezett a zongora és preparált zongora területén is: Első zongoraszonáta (1966), Konvergensek (1968).1973-tól 1980-ig Marosvásárhelyen működött, mint a Maros Művészegyüttes karmestere, azután, mint a Színművészeti Főiskola tanára. Ezekben az években írta II. kantátáját (1973), Marcia forzata címen, Radnóti Miklós emlékének adózva, a bukaresti Zeneszerzési Fórumon is elismeréssel méltatott II. zongoraszonátáját ( 1976), Gordonka szonátáját, a csángó népdalokat feldolgozó, Dal a szerelemről dalciklusát, IV. és V. kantátáját, Vonószenekari Concertóját, Komzsik István szövegeit megzenésítő kórusműveit, újabb József Attila – Dalciklusát (1980) , bábszínházi kísérőzenéit Fazekas Mihály és Szabó Lajos darabjaihoz,Nagybőgőversenyét, és Orgonaversenyét, amit Kozma Mátyás mutatott be a XIII. Zenei Napokon, Paul Popescu vezényletével, 1983-ban.
Zenei tárgyú írásait, kritikáit az Igazság, Utunk, A Hét, és a Vörös Zászló közölte.
A Romániai Zeneszerzők Szövetsége több ízben díjazta: kamarazenei kategóriában (1977,1987,1989), vokálszimfóniai kategóriában (1982), versenymű kategóriában (1984). 1982-ben a Román Kulturális Minisztérium Díjával tüntették ki.
HUBBES WALTER (1929 – 2008)
Karmester, zeneszerző
Brassóban született, a német elemiben tanult, majd a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban érettségizett, 1948-ban. 1955-ig Kolozsváron élt, tanult a Zeneművészeti Főiskolán, kórusokat és népi zenekart vezetett. Tanulmányait Bukarestben folytatta, ahol vezénylést és zeneszerzést is tanult.
1955-ben Marosvásárhelyen telepedett le, egy évig a Népi Alkotások Házának szakirányítója volt, ekkor állt össze a Rózsa, rózsa, piros rózsa című, 1957-ben megjelent székely népdalgyűjteménye.1956-tól 1970-ig az Állami Székely Népi Együttes karmestereként tevékenykedett, az együttes számára komponált kórusműveket, táncjátékokat, népi zenekari műveket: Kádár Kata vegyeskarra, Lapádi népdalok, Kőrispataki táncok, Udvarhelyszéki zsebkendős, Rapszódia népi zenekarra és a Viszik a menyasszonyt táncjátékot. Egyszer egy királyfi című táncjátékát a nagyhírű gyermekegyüttes adta elő, Birtalan József vezényletével.
Marosvásárhelyi évei alatt kísérőzenét írt Arbuzov Irkucki történet című drámájához (1962) és Csíky Gergely Buborékok című zenés vígjátékához. Tömegdalok, pionírdalok, erdélyi költők szövegeire írt kórusművek szerzőjeként ismerték országszerte. Zenei tárgyú írásait a Művelődés, Utunk, Új Élet, Vörös Zászló közölte.
A marosvásárhelyi népi együttes felszámolása után, 1970 és 1972 közt Sepsiszentgyörgyön vezényelte a frissen alakult Vadrózsák néptáncegyüttest. A hetvenes évek kultúrasorvasztó légköréből Németországba távozott, Stuttgartban hunyt el 2008-ban.
LIGETI GYÖRGY (1923 – 2006)
Zeneszerző, zenetudós, tanár
Dicsőszentmártonban (Maros megye) született, apja, Sándor bankigazgató volt, de ugyanakkor nyomdát létesített, könyveket adott ki és szociológiai tanulmányokat közölt a Keleti Újságban és a Korunkban. A család eredeti neve Auer volt, a felmenők közt találunk művészeket, zenészeket is.
1929-ben Kolozsvárra költöztek, itt járt iskolába, tizenéves korában már kis zenedarabokat komponált, részben a zsidó dallamvilágot dolgozva fel bennük, ami egyfajta kiállást is jelentett az 1930-as években egyre fenyegetőbb nemzetközi helyzetben. Főleg a reáltudományok érdekelték, de a numerus clausus miatt nem jutott be az egyetemre, ezért a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetbe felvételizett, itt tanult 1939-1944 közt Farkas Ferenctől és Major Ferenctől. 1945-től a budapesti Zeneakadémia hallgatója, Kadosa Pál, Járdányi Pál és Veress Sándor mestereknél. Itt kötött életre szóló barátságot Kurtág György zeneszerzővel, akinek később több művét dedikálta. 1945-56 közt főleg a magyar népzene inspirálta alkotásaiban. Kállai Kettős, Mátraszentimrei dalok, Hat inaktelki népdal, Négy lakodalmi tánc női karra, Hortobágy, vegyeskarra (1952) – néhány cím az akkori termésből. Az 1956-os események hatására az emigrációt választotta, Bécsben telepedett le. Tanított a Hamburgi Zeneművészeti Főiskolán, Berlinben, Stockholmban, a kaliforniai Stanford Egyetemen is, és a darmstadti Nyári Mesterkurzusok előadója volt 1972-ig, olyan mesterek mellett, mint Hindemith, Varèse, Messiaen, Nono, Boulez, vagy Stockhausen. Ez utóbbi hatására kezdett az elektronikus zenével foglalkozni, első művei, az Artikulation (1958) és Atmosphères (1961) tették világszerte ismertté, Apparitions művével elnyerte a Nemzetközi Kortárszenei Egyesület zeneszerzői díját 1964-ben. Zenéjének szürrealista vonulatához az Aventures és Nouvelles Aventures, a Clocks and Clouds, a Rondeau egy drámai színészre és magnószalagra tartozik, és a Poème Symphonique, amiben egyidőben száz különböző tempóra beállított metronóm ketyeg, a látszólagos káosz mélyén matematikai összefüggéseket rejtve. Érdeklődéssel fordult a régi mesterek műveihez Omaggio a Frescobaldi, Passacaglia Ungherese, vagy az afrikai zene poliritmiája felé. További műveiből: Le grand macabre opera (1978), Lontano, Lux Aeterna, Requiem (1965), Zongoraverseny, Hegedűverseny, Csellóverseny, Kettősverseny fuvolára, oboára és zenekarra, Magyar etűdök vegyeskarra – Weöres Sándor verseire, Nonsense Madrigals, Hamburg Concerto, kürtre és zenekarra.
Munkásságát mintegy húsz jelentős díjjal értékelték: Unesco Díj (1969), Wolf-díj (1996), Japán Császári Díj (2001), Kossuth-díj (2003) stb., tagja a Bajor Művészeti Akadémiának, a Londoni Királyi Akadémia, a Francia Akadémia, a Román Akadémia tiszteleti tagja.
OLÁH TIBOR (1927 – 2002)
Zeneszerző, muzikológus, tanár
Árpádon, Bihar megyében született.
A Kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben tanult, Max Eisikovitstól zeneszerzést, Halmos Györgytől zongorát. Tanulmányait 1954-ben moszkvai ösztöndíjasként fejezte be, de 1966 és 1971 között tovább képezte magát Münchenben és a darmstadti Nyári Egyetemen, Pierre Boulez, Olivier Messiaen, Karlheinz Stockhausen és Ligeti György irányításával. 1978-ban a berlini egyetem DAAD ösztöndíját élvezhette. 1954 és 1993 közt a bukaresti Ciprian Porumbescu Konzervatórium tanáraként sok jövendő zeneszerzőt nevelt. Élete végén, betegsége idején Marosvásárhelyen élt, családja körében.
Meghatározó kutatási területei Bartók és Enescu, Webern és Schubert életműve. Enescu heterofóniájáról írt jelentős elméleti munkáját a Muzica folyóirat közölte. 1978-ban megvédett doktori tézisének témája a zenei idő és tér problémaköre. Mintegy 120 kompozíciója minden zenei műfajt felölel. 1957-ben mutatták be és később Varsóban és Prágában is előadták a Kantáta régi csángó szövegekre című szerzeményét, 1959-ben Bajor Andor szövegére írt operaparódiáját, A toledói ablaküvegezők-et. Fontos művei: négy szimfóniája, a II. a Kalandozások dúr hármasokkal és pentatóniával, a III. a Metamorfózisok a Holdfény szonátára, a IV. a Giocosa címet viseli. Rímek I. és II., a Brâncuși műveiből ihletet merítő, a Varsói Ősz fesztiválon 1965-ben nagy sikert aratott Végtelen oszlop, továbbá az Obeliszk Wolfgang Amadeusért, az Incontri spaziali (Űrbeli találkozások), Fúvósötös, Szonáta hegedűre, ütősökre és magnószalagra folytatják a sort. Négy Madrigál-ját 1965-ben Budapesten is műsorra tűzték. A Timpul cerbilor (A szarvasok ideje) című kórusművét a Marin Constantin által vezetett Madrigál – kórus örökítette meg lemezen (1994), Klarinét szólószonátáját az EMI adta ki 1989-ben. Nagy nézettségű filmekhez írt zenét, olyan közismert rendezőknek, mint Gheorghe Turcu, Doru Năstase és Sergiu Nicolaescu. A VIT zeneszerzői díját 1953-ban és 1957-ben, a Román Akadémia George Enescu díját 1965-ben, a filmzene Pelikán-díját 1966-ban ítélték neki. 1972-ben a Moszkvai Nemzetközi Zenei Fesztiválon díjazták, 1993-ban a Romániai Zeneszerzők és Muzikológusok Szövetségének Életműdíját vehette át.
ORBÁN GYÖRGY (1947- )
Zeneszerző, zenetudós, tanár
Marosvásárhelyen született, édesanyja Seprődi Ilona zongoraművész, a Művészeti Líceum tanárnője, Seprődi János népzenekutató leánya. 1967-ben érettségizett a Művészeti Líceum zongora szakán, tanárai közt megemlítjük Trózner József, Metz Piroska, Szász Károly és Csíky Boldizsár nevét. 1968 – 1973 között a kolozsvári Gh. Dima Zenekonzervatóriumban tanult zeneszerzést, Sigismund Toduță mestertől. 1972-ben mutatták be hegedűre írt Szólószonátáját. Zeneelméletet tanított a kolozsvári Zenelíceumban és a Zenekonzervatórium óraadó tanáraként. Öt kánon József Attila verseire és a Virágénekek első zeneszerzői korszakának gyümölcsei. 1979-ben Magyarországra települt. 1990-ig a budapesti Zeneműkiadó szerkesztője, 1982-től 2009-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneelmélet és zeneszerzés tanára, a magyar zeneszerzés rendkívül termékeny, élvonalbeli komponistája. Munkásságát Bartók-Pásztory-díj (1991), Erkel Ferenc-díj (2002), Artisjus-díj (2005) és Kossuth-díj (2014) odaítélésével értékelték. Szimfonikus zenekarra írt két Szerenádot és a Hegedűversenyt, vonószenekarra Kánonokat József Attila verseire. Egyházi művei: Tizenhárom mise, zenekari, vagy orgonakísérettel, Requiem, Passió magyar nyelven, Stabat Mater, Rorate Coeli, Te Deum. Kórusműveket komponált egyházi szövegekre, Shakespeare és Pilinszky János szövegeire. Énekhangra és vonóskarra szerzett művei: Ave Maria, Benedictus, Agnus Dei, Cantico di Frate Sole. A hangszeres zene területén számos szonátát írt különböző vonós és fúvós hangszerekre, zongorával, Himnuszt cimbalomra, Szvitet és zongoradarab – ciklusokat, mint a Winter collection for Piano és a Salon d’automne pour Piano.
Két operája – Pikkó Hertzeg, Bűvölet -, színpadi kísérőzenéje, lemezfelvételei és Jancsó Miklós, valamint Gothár Péter filmjeihez komponált zenéje széles körben ismertté tették.
REMUS GEORGESCU (1932 – 2021)
Karmester, zeneszerző
Temesváron született. A bukaresti Ciprian Porumbescu Zenekonzervatóriumban tanult zeneszerzést és vezénylést, tanárai Ioan Chirescu, Marțian Negrea, Nicolae Buicliu és Teodor Rogalski voltak. A karmesteri szakon Constantin Silvestri és George Georgescu mestereknél képezte magát.
Karrierjét a bukaresti Folklórintézet kutatójaként kezdte, a constanțai zenés színház karmestereként folytatta, ezután a szebeni, nagyváradi és marosvásárhelyi szimfonikus zenekarokat dirigálta. Marosvásárhelyen otthonosan érezte magát, egyrészt a Filharmónia zenészeivel kialakított kedvező művészi egymásrahangoltságnak köszönhetően, ami rövid vásárhelyi tartózkodása alatt a zenekar színvonalának érezhető – a közönség és a zenekritikusok által is elismert – javulását eredményezte, másrészt felesége révén rokoni szálak is fűzték a városhoz. Kitűnt bátor repertoár választásával, műsorra tűzött és vezényelt olyan remekműveket, – például Bartók Csodálatos Mandarinját -, amelyek ideológiai „index” alatt voltak, sőt a zenekar bukaresti turnéján is eljátszották, a kritikusok egybehangzó elismerését kiérdemelve. Teret adott a kortárs hazai szerzőknek is, kiválasztva a legjobb, legértékesebb alkotásokat, megnyerve ezáltal a közönséget is a kortárs művek befogadására.
1968-69-ben az Amerikai Egyesült Államokban tökéletesítette tudását, ezután a temesvári Állami Filharmónia állandó karmestereként és művészeti igazgatójaként tevékenykedett. Európa, Amerika és Ázsia zenei központjaiban vendégszerepelt, neves előadóművészek társaságában.
Vonószenekari Concertója és a Patrium Carmen oratórium a Romániai Zeneszerzők Szövetségének díját nyerte el 1976-ban, illetve 1977-ben. Visszhangok (Ecouri) című oratóriumát a Román Akadémia George Enescu-díjával jutalmazták. Fontos művei még az Exorcisme (Ördögűzés) fuvolára és zenekarra, Divertimento vonószenekarra (1982), De profundis oratórium (1994), és a Triade című szimfónia (2005). A tiszteletére indított temesvári Nemzetközi Fesztivál és Verseny 1924-ben már a tizenegyedik kiadását érte meg.
SÁROSI PÉTER (1974- )
Zongorista, zeneszerző
Marosvásárhelyen született, zenész családban, édesapja Sárosi Péter senior a Filharmónia trombitaművésze, édesanyja, Éva, zenetanárnő volt. A Művészeti Líceumban tanult hét évig zongora főszakon, Kovács Zsuzsa osztályában, ezután öt évig trombita főszakon, édesapjától. Zenei fejlődésére jelentős hatással voltak Fejér Elemér és Szőnyi Zoltán tanárok. 1992-ben érettségizett, egy évig a kolozsvári Gh. Dima Konzervatórium hallgatója volt. 1993-ban saját zenekart alapított, 4given címmel. Ebben az évben szerezte rockoperáját, a Magnificatot (Teremtéstörténet, Papp László atya szövegére). Jazz, pop, rock, R&B, jazz-fusion stílusokban játszik és komponál. 1997-től 1999-ig a Marosvásárhelyi Állami Színház Tompa Miklós társulatának zenei vezetőjeként működött, majd két évig Norvégiában és Grönlandon a szórakoztató iparban foglalkoztatták.
2002 és 2012 közt Bukarestben a Prometheus Kulturális Klub zenei vezetője, az Antena 1 televízió és a Prima TV munkatársa. Több zenekar (Salamandra, Cortez Band, Quo Vadis) tagjaként sok neves jazz zenésszel együttműködve hangversenyezett: Teodora Enache, Berti Barbera, Mara, Narcisa Suciu, Paula Seling, Luisa Zan, Oana Mureșan, Vaughn Roberto, Gilberto Ortega Torres, Homonyik Sándor, Juhász Gábor, Vikidál Gyula. 2013-ban és 2014-ben saját zenekarával, a S.P. & Azara zenekarral elnyerték a bukaresti MUZA jazzfesztiválon Az Év Zenekara díjat, 2014-ben Sárosi Péternek ítélték a fesztivál Az Év Zenésze díját is. 2014-től több zenekarban játszott: Vizi Imre Band, Tasi Nóra Band, Transsylvania, S.P.& Azara, Zsoni & Péter duo.
Zeneszerzőként kortárs zenét is komponált, de fő területe a jazz-fusion, kortárs zenei elemekkel, valamint a neo soul. Főbb művei: In a Skytian Way, Secundus Ingressus, Epitaph for Jancsi Körössy, Seven Tribes, Objection, Funny Colours.
ZOLTÁN ALADÁR (1929 – 1978)
Zeneszerző, zeneíró, szerkesztő, folklorista
Homoródszentmártonban született, középiskolai tanulmányait Székelykeresztúron és a kolozsvári Brassai Sámuel Líceumban folytatta. A Gh. Dima Zeneművészeti Főiskolán szerzett oklevelet 1951-ben zenetanári-, 1952-ben zeneszerzés-, 1953-ban karmester-szakon, ezután gyakornoki, majd tanársegédi fokozaton tanított ugyanott, mestereiként Jodál Gábort, Demián Vilmost, Jagamas Jánost, Nagy Istvánt és Antonin Ciolant tisztelte.
A zenei életben betöltött szerepvállalásának főbb állomásai:
– a Művelődés szerkesztője és rovatvezetője (1955-től)
– az Állami Székely Népi Együttes karmestere ( 1958-59)
– a marosvásárhelyi rádió stúdió zenei szerkesztője ( 1959-60)
– a Román Zeneszerzők Szövetsége marosvásárhelyi fiókjának titkára (1960-tól), a szövetség egyik alelnöke (1968-tól).
Legfontosabb munkaköre a marosvásárhelyi Állami Filharmónia igazgatói tisztsége, amelyet 1965-től 1978-ban bekövetkezett haláláig töltött be. Váratlan, tragikus halála megdöbbentette a zenész-társadalmat. „Zenei életünknek a történelmi pillanatot helyesen értékelő, áldozatokra és küzdelmekre kész, nagyhatású szervezőjét, a tehetséges művészt vesztettük el.” – írta búcsúztatójában a pályatárs, Csíky Boldizsár zeneszerző. Zeneszerzői munkásságában a kóruszene jelentős helyet foglal el, karénekeinek egy része kórusciklusokba rendeződik. Szimfonikus zenekarra írta leggyakrabban játszott művét, a Korondi táncokat, két szimfóniáját, amelyeket az Electrecord cég lemezen örökített meg. A II. szimfóniát – Laus Terrae Natalis a Román Zeneszerző Szövetség díjával jutalmazták 1972-ben, ez az 1967-ben a Román Akadémia által odaítélt George Enescu-díj mellett, alkotói tevékenységének a legfontosabb elismerése.
További szimfonikus alkotásai: Marosmenti táncok zenekari szvit (1968), Suita piccola (1970), Bevezetés és Allegro (1977), a Bartók emlékének szentelt, befejezetlenül maradt Bihari rapszódia. Kiemelkedő kamarazenéje a Fagott szonáta, a Klarinét szólószonáta, az 1965-ben született Vonósnégyes. A Dalok az ifjúságról és szerelemről 1953-ban a VIT III. díját nyerte. A II. Kantátát csángó szövegekre és dallamokra, az Öt lírai dalt magyar költők verseire komponálta, a Madárdalokban madárnévre épülő népdalokból inspirálódott, a Hét kóruspoéma szövegeit eredeti nyelvükön (német, román, magyar) zenésítette meg, Biborkáné című gyermekjátékát a Birtalan József által vezetett gyermekegyüttes adta elő.
Értékes elméleti munkái, kritikái, esszéi mellett a társszerzőként írt Karvezetők könyvét említjük meg.
A belépés ingyenes, köszönettel fogadjuk az adományokat.
