facebook   insta   yt color       

A II. Folkotthon Kalotaszegi Népművészeti Tábort 2023 június 20-25 között került megrendezésre a Kolozs megyei Mérán, és nagy sikernek örvendett.

A táborban 5 műhely került megvalósításra összesen 29 – 16 és 60 év közötti – résztvevő, illetve további 6 tevékenységvezető, 4 hagyományőrző zenész és 1 szervező közreműködésével. A bútorfestő műhelyben Győri Balázs vezetésével és a 5 lelkes résztvevő munkájának köszönhetően 5 tükörkeret készült el. Vargyasi Melinda sepsiszentgyörgyi szakember által vezetett viseletvarró-hímző műhely 4 résztvevője elkészíthette a kalotaszegi blúz/rékli szabásmintája alapján a saját ingjét. A fafaragó műhely Both Dénes magyarvalkói asztalos, fafaragó szakember vezetése alatt műkődött, melynek 3 résztvevője volt, akik egy-egy fogast, illetve falidíszt készítettek. A gyöngyékszer-készítő műhelyben Kiss Gabriella miskolci szakember vezetésével és 4 lelkes résztvevő munkájának köszönhetően, a gyöngyhímzést technikát alkalmazva karkötők, fülbevalók, övek készültek. A néptánc workshop Varga Zoltán-László és András Katalin Bíborka vezetésével zajlott, mely keretén belül a 13 résztvevő mérai páros táncokat sajátíthatott el. A tevékenységek helyszínéül a mérai Szarka-telek szolgált, a résztvevők számára szállását pedig a méraiak otthonaiban biztosítottunk, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy a rendezvény híre eljusson a helyi emberekhez is. A tábor keretén belül a résztvevők meglátogatták a helyi bivalymúzeumot, melyet a múzeum alapítója, Varga György mutatott be nekik, mesélve nemcsak a kiállított tárgyakról, hanem a mérai bivalytenyésztés történetéről is. Ugyanakkor betekintést nyerhettek több cifra szobába is, ahol értékesebbnél-értékesebb viseletekdarabok kerültek elő. A résztvevőknek lehetőségük volt a helyi református templomot is megcsodálni, melyről a mérai lelkipásztor, Mezei Csaba mesélt. A tábor résztvevői különböző helyekről érkeztek: Budapest, Debrecen, Miskolc, Szatmárnémeti, Székelyudvarhely, Ditró, Sepsiszentgyörgy, Kolozsvár, Japán, de a táncoktatásba becsatlakoztak a mérai fiatalok is.

mera nepmuveszeti tabor 2

Az estéket táncház zárta, mely nemcsak a tábor résztvevőinek, hanem a helyi fiataloknak is kínált szórakozási lehetőséget. A szombat estét az Erdőfű zenekar lemezbemutató koncertje színesítette, amelyre a faluból és Kolozsvárról is érkeztek érdeklődők. A tábor azon célkitűzése, hogy a helyi fiatalokkal és városi érdeklődőkkel megismertesse a hagyományos paraszti kultúrában áthagyományozódott kézműves technikákat, megvalósulni látszik. A tábor egy jó terepnek bizonyult arra, hogy a helyi, a kalotaszegi kézművesség továbbadódjon úgy a városi érdeklődőknek, mint a helyi fiataloknak.

mera nepmuveszeti tabor 1


 TÁMOGATÓINK:  KIM logo color  nka 2023
Go to top