facebook   insta   yt color       

Egy család, egy törzs, egy pajta, egy közösség!

Csallóközben, a Gútához tartozó Csörgőben,  (a Vágh folyó közelében) élünk. Atilla Palotája - a fából készült többfunkciós pajta  a Vermes család saját  területen áll, a Kassai Lovasíjász Iskola Vermes Törzs Polgári Társulás tulajdonát képezi. Az Atilla név írása sajátságos a Pajta nevében: mi úgy gondoljuk, hogy eredetileg a magyarok így írták Atilla nevét. 

Annak idején, amikor a pajtát megálmodtuk, az volt a vágyunk, hogy a magyar kultúrát, magyar hagyományainkat helyben be tudjuk mutatni és ennek méltó helyet tudjunk adni. Ez az álom a Magyar Állam jóvoltából teljesült, a pajta elkészült és kb.100 embert tud befogadni. Két működő Polgári Társulást vezetünk, a kultúrával a Világfa Polgári Társulás foglalkozik, a lovasíjász dolgokkal a  Kassai Lovasíjász Iskola Vermes Törzs Polgári Társulás.

Közel 30 éve foglalkozunk lovas hagyományőrzéssel (lovasíjászat), 15 évig táboroztattunk gyerekeket. Táborainkba kizárólag a magyar kultúrkörből válogattuk a programot (legyen az mese, koncert, tánc, színház stb.) Küldetésünknek tekintjük itt a Felvidéken nemzeti hovatartozásunk felvállalását és hagyományaink őrzését, ápolását.

Szeretnénk, ha a pajta tavasztól - őszig megtelne élettel és helyet adna magyar kultúránk, hagyományaink, gasztronómiánk gyöngyszemeinek. Bízunk abban, hogy pár év múlva az itt megforduló emberek közösséggé kovácsolódnak  majd össze - ami a mai világban egy hatalmas megtartó erő. 

 

guta


 TÁMOGATÓINK:  KIM logo color  nka 2023
Go to top