– A program célja, hogy minden hónapban különböző helyszínen, az adott település tánccsoportja, mint házigazda, várja és vendégül látja a többi résztvevő csoportot, személyt, érdeklődőt egy közös táncolásra, éneklésre, szórakozásra.
– A Csavargó táncházsorozat következő állomása Érmihályfalva, ahol a házigazda a Nyió Akác Néptáncegyüttes. Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt.
– A táncház első részében Rencz Norbert és Krupár Luca táncoktatóktól tanulhatnak a résztvevők, majd ezt követően egy szabad táncház veszi kezdetét.
– Időpont: Február 22., 19:00 óra
– Helyszín: érmihályfalvi Gizella kulturális központ
– Zenél: a Soroglya zenekar
Az eseményen fotó és filmfelvétel készülhet. A részvétellel beleegyezik, hogy az itt készült felvételeket az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány – kizárólag programjainak népszerűsítése céljából-, használhatja.