CsíkszeredaHírek

XV. Dunán innen, Tiszán túl címmel Kárpát-medencei gyermek- és ifjúsági seregszemlét hirdet a Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, melynek célja a tehetségek felkarolása mellett az is, hogy a művészet és a magyarság értékeit népszerűsítse a fiatalok körében.

A verseny középpontjában a népi műfajok állnak, négy kategóriában:

  • népmese
  • népzene
  • népdal
  • néptánc

Két korcsoportban lehet jelentkezni:

  • I. korcsoport: 6-tól – 12 évig.
  • II. korcsoport: 13-tól – 18 évig.

A vegyes korosztályú csoportok a létszám aránya szerint lesznek besorolva I. vagy II. korcsoportba.

A szervezők célja, hogy a vetélkedő révén a felnövekvő gyermekek minél szélesebb körben ismerjék meg a magyar népköltészet, népzene és néptánc csodálatos világát, s egy életre kötelezzék el magukat a magyarság értékei mellett.
A verseny több helyszínen zajló fordulóit áprilistól májusig szervezi meg a Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület. Ezekről kategóriánként egy-egy versenyző juthat tovább a döntőbe.

ERDÉLYI ELŐVÁLOGATÓ: 2026. április 19., vasárnap 10:00 óra, Szováta, Domokos Kázmér Művelődési Ház

Versenykiírás: https://magyarkozossegek.org/tehetsegk…/versenykiiras-2026

JELENTKEZÉSI ŰRLAP: https://forms.gle/bMRZ4DHsPQWsJo6B9
Jelentkezési határidő 2026. április 12.

Kárpát-medencei döntő: 2026. június 27., Miskolc

A tehetségkutató fővédnöke:
Sebestyén Márta, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Kossuth- és Liszt Ferenc díjas népdalénekes, előadóművész

Üzenet a jubileumi évre:

A Dunán innen, Tiszán túl Kárpát-medencei Ifjúsági Népművészeti Tehetségkutató Seregszemle nem csupán rendezvénysorozat, hanem híd a Kárpát-medencei magyar közösségek között. A jubileumi évben különösen fontosnak tartjuk, hogy a Kallós 100 Emlékév szellemiségében – Kallós Zoltán örökségét folytatva – a fiatal generáció a népművészeten keresztül fedezze fel tehetségét, közösségét és magyarságát.

„Tizenöt év hagyomány – tizenöt év összetartozás. Kallós Zoltán öröksége és a tehetség tovább él.”

Szervezők:
Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány
Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület
Sirülők Néptáncegyüttes

Támogatók:
Szováta Önkormányzata
Kulturális és Innovációs Minisztérium
Csoóri Sándor Alap

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

*Az eseményen fotó és filmfelvétel készülhet. Az eseményen való részvétellel beleegyezik, hogy az itt készült felvételeken szerepelhet, és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány ezeket kizárólag programjainak népszerűsítése céljából használhatja Kevesebb jelenjen meg