HírekKolozsvár

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány újabb népzenei mesterkurzust hirdet, ahol Felcsík hangszeres és népiénekes hagyományait lesz lehetőség megismerni.

Rendezvényünk célja, hogy a népzene iránt érdeklődők egy-egy erdélyi kistérség hangszeres, illetve énekes anyagában jártasságot szerezzenek, alaposabban megismerjék. A program első felében a szakmai előadások hangzanak el a néprajzi tájegységről, különös tekintettel a zenei vonatkozásokra. A mesterkurzus hangsúlyos részét a hangszeres és énekes műhelymunka képezi, így egyéni és kiscsoportos gyakorlati foglalkozások teszik ki a program második felét.

A mesterkurzus alkalmával az alábbi előadásokat tervezzük:

Molnár Szabolcs: Amit a felcsíki néprajzi tájegységről tudni kell

Szalay Zoltán: Felcsík hangszeres népzenéje és népiénekes hagyományai

Sándor Csaba: Tapasztalatok a régiekről táncos-zenész szemmel

Zenei irányítók: Román Hunor és Molnár Szabolcs – hegedű,
Kelemen László – brácsa, Ádám Júlia – gardon, Nagy Noémi Kriszta – ének.

A mesterkurzus nyitott a fiatal (16+) és felnőtt népi hangszeres vagy vokális alapismeretekkel rendelkezők számára.

A részvétel jelentkezéshez és 100 lej adományalapú részvételi díj befizetéséhez kötött (az EHHA honlapján online, a helyszínen készpénzben). A részvételi díj befizetése alól mentesülnek a BBTE-Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar népzenei oktatásban résztvevő hallgatói, a Kallós Zeneiskola, valamint a Téka Zeneiskola diákjai, az intézmények ajánlása alapján.

Helyszín: Csíkszentdomokos, Márton Áron Zarándokközpont
Dátum: 2026. október 23-25.

Jelentkezni az alábbi linken lehet: https://forms.gle/4DeQdLcJhjgwagYh9