Hírek

Újév-köszöntő gálaműsort láthatott a budapesti közönség január első hetében a Müpában. Az ünnepi műsort az M5, magyarországi tévécsatorna is műsorára tűzte február 5-én, 22 órától (romániai idő szerint).

Ma, amikor sokféle harcot folytatunk, és az évkezdést is valamiféle vízválasztóként éljük meg, sokan fontosnak gondoljuk a Mindenható segítségét kérni. És persze, segíthet a megújulásban mindaz, amit ebbe a műsorba a paraszti hagyományokból besűrítettünk, a moldvai „urálástól” a dunántúli regölésig. A Újév-köszöntő – Te Deum műsorban immár hagyományosan közreműködnek a Magyar Állami Népi Együttes és a Fölszállott a páva televíziós seregszemle válogatott résztvevői, és a néphagyomány éltetői, hordozói is szerte a Kárpát-medencéből.

Közreműködők:

Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara, művészeti vezető: Pál István Szalonna

Agócs Gergely

András Orsolya és Mihó Attila

Berecz András

Fassang László

Hideg Anna (Ördöngösfüzes)

Kásler Magdi és Üver zenekar

magyarfülpösi Szórványkollégium gyerekei

Marosmagyarói hagyományőrzők

Navratil Andrea

Sófalvi hagyományőrzők

Szent Efrém Férfikar

Udvarhely Néptáncműhely

Virtus Dudazenekar

a Fölszállott a páva korábbi évadainak versenyzői: Vasi Kislegényczéh, Vrencsán Anita és Vaszi Levente (Kostelek), Haraszti ikrek

Szerkesztő: Kelemen László

Rendező: Mihályi Gábor

Látványtervező: Árvai György

Vetítés: Barabási Attila Csaba (Marosvásárhely) képei

Talákozzunk velük a képernyőkön keresztül és gyönyörködjünk előadásukban! A műsor a későbbiekben is visszanézhető a https://mediaklikk.hu/m5/ oldalon.