Hírek

Hagyományokos címmel hirdettünk levelezőversenyt 2022 februárjában. A háromfordulós online levelezőverseny 2-4. osztályos gyerekeket szólított meg. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával szervezett megmérettetés sikeresen zárult.

Lezárult a háromfordulós levelezőversenyünk. A farsangi, húsvéti és pünkösdi témakörökben megszervezett verseny szakmai vezetői – Tekei Erika kultúrakutató, az EHHA munkatársa, oktatási szaktanácsadó, Bárdos Réka Tekla tanítónő és László Eszter néprajzkutató, az EHHA munkatársa, a kolozsvári iroda vezetője – a verseny célját így fogalmazták meg: a résztvevők játékos feladatokon keresztül ismerhessék meg az erdélyi magyar népi kultúra sokszínű világát. A kiírók nem titkolták, hogy a játékkal a generációk közötti kapcsolatokat is erősíteni kívánják. Ennek nyomán a gyerekeket arra ösztönözték, hogy hozzátartozóikat, szüleiket, nagyszüleiket, szomszédjaikat is vonják be a feladatok megoldásába. Ne restelljenek kérdezni, faggassák ki, meséltessék a kedves ismerősöket és rokonokat, és családi közös programként próbálják ki azokat a hagyományos tevékenységeket, amelyekből annak idején a gyerekek is kivették a részüket. A februártól júniusig tartó próbatétel megmozgatta a fiatalok fantáziáját.

A statisztikai adatok is figyelemreméltóak: 567 jelentkező nevezett be a versenybe, Erdélyből, Magyarországról, Felvidékről és Németországból is voltak érdeklődők. A visszaküldési hajlandóság azért már mérsékeltebb volt, az első forduló feladatlapjait 350 diák küldte vissza, viszont ez a létszám nagyrészt megmaradt az utolsó fordulóig.

A levelezőverseny kitartó résztvevői, akik mindhárom feladatlapot megoldották, oklevélben részesültek, és a népi hagyománnyal kapcsolatos puzzle-ajándékot is hozott nekik a postás; így a nyertesek a játékot immár családi körben tudják folytatni.

A résztvevők levélben köszönték meg a szervezők munkáját. A kis kezek lelkesen mesélő nagymamákról írtak, s beszámoltak arról is, hogy a játék az egész családot megmozgatta. Mondanunk sem kell, a gyerekek már a folytatást várják!