Január 19-én megnyitottuk a magyar kultúra napja alkalmából szervezett kiállításunkat Kolozsváron, az Erdélyi Néprajzi Múzeumban.
Az Árnyalatok c. kiállítás természetes növényi színezékekkel festett gyapjúszőtteseket és fonott kosarakat mutat be, és az Iharos Népművészeti Egyesület által szerevezett Régi Ritka Mesterségek Találkozóinak köszönheti létrejöttét. Ez a természet színeiben pompázó kiállítás 2022 tavaszán került először közönség elé két – régi, ritka mesterségben gyakorlott – kézműves munkáiból.
A kiállítók: Kozma Ilona, kosárfonó, népi iparművész és Páll Etelka növényi festő, szövő huszonéves múlttal rendelkeznek szakmájukban, jelen kiállításban hosszas kísérletezés és alapos munka harmonikus ötvözetével a természetben rejlő lehetőségekre és szépségre világítanak rá. A kiállított kosarak mintáját a különböző színű és fajtájú vesszők használata teremti meg a maguk természetességében. A gyapjúszőttes kiállítási darabok színpalettája is a természetből merít, viszont ezt a növényi festés technikájának köszönhetően valósítja meg.
A kiállításmegnyitót a régi fonók hangulatát idéző műhelymunka követte, ennek keretében növényi festésű gyapjúfonást tanulhattak a résztvevők Páll Etelka közreműködésével.
A kiállítás 2023. február 12-ig látogatható a múzeum programja szerint, szerda-vasárnap 10-18 óra között.


A kiállításról a Szabadág napilap beszámolója olvasható alább: https://bit.ly/3l97jsk

