Hálózatos portrék
A vasi ember
Beszélgetés Varga Albinnal
Jövőre lesz tízéves a Hagyományok Háza Hálózat. Az elmúlt évtized eredményei számos kiváló szakember munkáját dicsérik. Ezúttal Varga Albin, a Gencsapáti Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója, a Kezdőkör Egyesület titkára osztja meg gondolatait.
„Közös munkánk a Hagyományok Házával jelentős múltra tekint vissza. Még 2018-ban kaptunk egy felkérést, hogy – korábbi munkánkat értékelve – Vas vármegyéből kapcsolódjunk a Hálózathoz. Az ajánlatra örömmel mondtunk igent, így lehettünk egy együtt épített hálózat tagja, Vas vármegyei partnere. Ez számunkra az egész országra való kitekintést jelent, mely részleteire most nem térek ki.
A Kezdőkör Egyesület 1994-ben alakult, és inkább a népművészet területén próbált forrást teremteni ahhoz, hogy a művészeti alkotó közösségeknek és a térség folklór rendezvényeinek működését folyamatosan segíthesse. A paletta igen széles – a teljesség igénye nélkül – említhetem a Vincze Ferenc Szólótáncversenyt, s a nagy hagyományokra visszatekintő Gencsi Söprű Néptáncfesztivált. Az utóbbi a vasi együtteseknek szól, de a rendezvénynek van egy régiós és Kárpát-medencei kitekintése is. Minden esztendőben Kárpát-medencei betlehemes találkozót szervezünk, s ugyancsak évente a Vas vármegye népdalosait is összehívjuk. Emellett ne feledkezzünk meg a 25-30 évre visszatekintő csoportos népdaléneklési versenyről sem.
Munkánkra visszatekintve elmondhatom, hogy a különböző szervezetek együttműködésének alapja a megfelelő forrás biztosítása. Ahhoz tehát, hogy egy jól kigondolt program megvalósulhasson, erőforrás koncentrációra van szükség. Így a kapacitások összevetése révén, kiegészítve a pályázati lehetőségekkel mindnyájan többek lehetünk. E koncepció nyomán újult meg az Ifjúsági Néptáncfesztivál találkozó Kőszegen, így hoztuk létre a Lajtha László Koreográfiai Versenyt Körmenden, amikben ugyan nem mi vagyunk a szervezők, viszont együttműködünk azokkal a szervezetekkel, akik ezt megvalósítják. Ebben nagy segítségünkre van a Csoóri Sándor Program.
A vármegyénk közel fekszik a határhoz, így természetes, hogy a határon túli magyar szervezetekkel is gyümölcsöző kapcsolatot alakítottunk ki. A Burgenlandi Magyar Kultúregyesülettel évtizedek óta működünk együtt. Itt gondolok a változatos közös programokra és a táborokra. Külön kiemelném a Kezdőkör Egyesület szerepét a Külhoni Értéktár megalapításában. Ennek keretében négy-öt település és város értékeit gyűjtötték össze. A Muharay Elemér Népművészeti Szövetséggel karöltve is számos őrvidéki együttműködésre tekinthetünk vissza.
Muravidék szintén szomszédunk, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézettel szoros együttműködés alakult ki, s különleges kapcsolatot ápolunk Dobronakkal: a település lakói közösségben gondolkodtak, közös ünnepeinken, mint például március 15., örömmel veszünk részt.
Úgy tűnik, erőfeszítéseinket értékelik, két évvel ezelőtt a Vas Vármegyei Prima díjban részesítettek, személyemen keresztül az itteni közösségi munkát értékelték. Ebben az esztendőben pedig intézményünk – a Gencsapáti Művelődési Ház és Könyvtár – a Minősített Közművelődési Intézményi címet kapta. Nagyon jó kapcsolatot tartunk a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Vármegyei Igazgatóságával, illetve az országos szervezettel is. Régóta biztattak minket, hogy pályázzuk meg az elismerő címet. Nem részletezem a procedúrát, a Kincskereső táborral és a művelődő közösségek tevékenységgel összefüggésben adtuk be a folyamodványt, s meg is lett az eredménye. Már az év elején előre tekintünk. Fontos feladatunk lesz a Rákóczi 350 program, ezt szeretnénk közösen megülni a Hálózatban is. Folyamatosan programnaptárokat készítünk, s pályázati tanácsadással is segítjük más szervezetek munkáját.”




