Marosvásárhely

Kedves népzene- és néptánckedvelők, táncházasok!
November 21-én, pénteken egy különleges programmal várunk benneteket az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány Bartók Béla termébe!

Az este egy koncerttel indul, majd a megszokott, táncházunkkal folytatódik.

19:00 – Vegyes Gyümölcs koncert

Koncz Gergely, Havasréti Pál, Fekete Antal és Liber Endre mutatja be Vegyes gyümölcs című műsorát.
Ahogy a cím is sejteti, zenei örökségünk gazdag és sokszínű „gyümölcseiből” válogatnak – elhangzanak édesebb, fanyarabb, túlérett és korán leszakított dallamok egyaránt.

Ez a koncert tisztelgés az eredeti, autentikus felvételek és adatközlők előtt. A zenészek célja, hogy megmutassák: „ami kívül nem olyan csillogó-villogó, belül érett csemege lehet”. Hallhatunk majd ritkán játszott kincseket többek között Feketelakról, Gyimesből, Magyarszovátról és Sövényfalváról, mindezt azzal a szándékkal, hogy a hallgatók fülét még inkább az eredeti források felé nyissák.

20:00 – heti táncház

A koncert után, este 8 órától folytatjuk a megszokott pénteki táncházunkkal!

Tánctanítás: Küküllőmenti táncok Fazakas János „Fazi” vezetésével.
Énekoktatás: Kásler Magda
Muzsikál: Koncz Gergely, Havasréti Pál, Fekete Antal és Liber Endre, valamint a Műhely Banda és az Öves együttes!

Helyszín: Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány Bartók Béla terme (Sáros utca 1. szám)
Házigazda: Czerán Csaba „Jack”
Szervezők: Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és Folk Center Alapítvány

Gyertek el, hallgassuk meg a Vegyes gyümölcs legszebb darabjait, majd táncoljunk, mulassunk egy nagyot!

Várunk szeretettel!