Fölmentem a hegyre… – Zurboló Táncegyüttes stúdióelőadása és táncház
Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a kolozsvári Zurboló Táncegyüttes előadására és az azt követő táncházba, az Erdélyi Hagyományok Háza kolozsvári székhelyén.
Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a kolozsvári Zurboló Táncegyüttes előadására és az azt követő táncházba, az Erdélyi Hagyományok Háza kolozsvári székhelyén.
A hagyomány éltetésének egyik eszköze lehet, ha minél többet és minél többen énekelünk, zenélünk. Ezért csíkszeredai területi irodánk, elismert oktatók bevonásával népének és népdaléneklő programot folytat RENDHAGYÓ ÉNEKÓRA címmel.
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Martin Folk Center szervezésében várunk mindenkit sok-sok szeretettel a havi rendszerességgel megszervezvezett nagyváradi Martin Táncházba, ahol idéntől havi rendszerességgel készülünk egy koncerttel is meglepni a nagyváradi közönséget.
Módszertani és gyakorlati képzés Györfi Erzsébettel: képzés, amely választ ad arra, hogyan/miként vigyük be óvodába, iskolába a népdalt, módszertani és gyakorlati útmutatást kínál a pedagógusok számára.
A Kultúra hete része idén az EHHA által szervezett több program is.
Ha te is szeretnéd megtanulni a hagyományos nemezkészítés lépéseit a tervezéstől a kivetelezésig és szivesen kipróbálnád milyen lehetőségeket rejt ez az anyag, akkor arra bátorítunk, hogy csatlakozz hozzánk.
A program célja egy olyan hasznos tudás átadása a (kis)kamaszoknak / tinédzsereknek amit lehet nem tudott megszerezni otthon vagy az iskolában, lévén a rohanó világunk, más irányú tevékenysége a szülőknek.
Gyermekcsoportok és osztályok jelentkezését várjuk fonós témájú komplex gyermekfoglalkozásainkra.
Az alkalmak keretében játékos tanulás és eszközbemutató várja a gyermekeket a fonalkészítés és -feldolgozás, illetve fonás-szövés kapcsán, mindezt pedig fonós népi gyermekjátékokkal fűszerezzük.
Indulnak a mondókázók a Házban! Szeretettel várjuk január 14. és 28-án a kisbabás családokat ölbeli játékokra székhelyünkön! (Főtér 29. sz.)
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila – Szabó Dániel – András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag népzenei és néptánchagyományát csupán az elmúlt 15 évben fedezte fel a hazai táncházmozgalom, pedig az ottani folklórgyűjtések már a XX. század elején megkezdődtek. A Népzenei Szakcsoport munkája…
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Ez a webhely a Google Analytics-et és a Meta Pixel-t használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.