„Nem úgy van most, mint volt régen…” – Egy egyszerű szövegrészlet, mégis ahány ember, annyi üzenettel bír…
Mivel úgy gondoljuk, hogy a népzene eredeti formájában nem koncertzene, de mégis tud hatni lelkünkre, a zenei összeállításainkat tekintsék egy közös utazásnak. Azt szeretnénk Önöknek megmutatni, hogy az énekek, mély és gyönyörű metaforáin, szófordulatain keresztül mindenkinek a lelkében meg tudnak szólalni, a dalszövegben éppen nekünk szóló rejtett üzenetekkel bírnak. Ezeket a népdalokat sok-sok évvel ezelőtt gyűjtötték fel és „koruk” ellenére ma, 2026-ban is fontos gondolatokkal vannak tele.
Meggyőződésünk, hogy népdalaink szövegei legalább akkora művészi értékkel bírnak, mint bármelyik ismert költőnk költészetének gyöngyszemei. Sőt…
Közös utazásunk alatt találkozhatnak szatmári, kalotaszegi, mezőségi, maros-menti valamint sóvidéki dallamokkal.
Dallos Levente
Soroglya zenekar rövid bemutatása:
Az együttes az elmúlt években számos alkalommal képviselte a Partiumot nemzetközi színtéren is, úgy kontinensen belül, mint kívül. 2021-ben jelent meg első önálló zenei kiadványuk Arculatok és Hangulatok címmel. 2022-ben a Nagyvárad Táncegyüttes kísérőzenekaraként léptek fel a dubaji világkiállításon, jelenleg pedig a Magyar Örökség Díjjal elismert Csillagocska Alapítvány, valamint a Nagyváradon működő Martin György Folk Center rendezvényeinek az állandó zenekaraként tevékenykednek.
Muzsikálnak:
- Falusi Anna – ének
- Dallos Levente – hegedű, ének
- Simó István – hegedű
- Bacsó László – brácsa
- Vincze Zoltán – nagybőgő
- Kiss Barna – cimbalom
- Meghívott vendég:
- Gál Bence – furulya