Koncz Gergely és barátai Vegyes gyümölcs műsorukkal november 20-22. között Erdélyben turnéznak. A koncerteket táncház is követi.
Ahogy a cím is sejteti, zenei örökségünk gazdag és sokszínű „gyümölcseiből” válogatnak – elhangzanak édesebb, fanyarabb, túlérett és korán leszakított dallamok egyaránt. Ez a koncert tisztelgés az eredeti, autentikus felvételek és adatközlők előtt. A zenészek célja, hogy megmutassák: „ami kívül nem olyan csillogó-villogó, belül érett csemege lehet”. Hallhatunk majd ritkán játszott kincseket többek között Feketelakról, Gyimesből, Magyarszovátról és Sövényfalváról, mindezt azzal a szándékkal, hogy a hallgatók fülét még inkább az eredeti források felé nyissák.
- November 20-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen a Városháza Szent István termébe 19 órától régi, jó népzenész barátaink – Koncz Gergely, Havasréti Pál, Fekete Antal „Puma” és Liber Endre – mutatják be Vegyes gyümölcs című műsorukat.
19:00 – Vegyes Gyümölcs koncert
Belépő: 30 lej – Jegyvásárlás az Udvarhely Néptáncműhely új székhelyén: II. Rákóczi Ferenc u. 5 szám (volt Stúdió Mozi) reggel 9-14 óráig és délután 15-17 óráig, illetve 20-án a helyszínen 18 órától.
20:00 – Udvarhelyi táncház
A koncert után az este folytatódik a megszokott csütörtöki táncházzal, 20 órától. Bonchidai táncot oktatnak Boros Béla és Hilda. Muzsikál: Koncz Gergely, Havasréti Pál, Fekete Antal és Liber Endre, valamint a Kedves zenekar!
Helyszín: Városi Park – Jungle nagyterme
- November 21-én, pénteken Marosvásárhelyen lesz hallható a különleges műsor 19 órától az EHHA Bartók Béla termében. A koncertet 20 órától táncház követi.
Tánctanítás: Küküllőmenti táncok Fazakas János „Fazi” vezetésével. Énekoktatás: Kásler Magda
Muzsikál: Koncz Gergely, Havasréti Pál, Fekete Antal és Liber Endre, valamint a Műhely Banda és az Öves együttes.
- November 22-én Kolozsváron is fellép Koncz Gergely és barátai. A Népzene- és Néptánctalálkozó keretén belül mutatják be új albumukat a Diákművelődési Házban, az esemény Gálaműsorán, majd az esti táncházban is zenélnek.
Hallgassuk meg a Vegyes gyümölcs legszebb darabjait, majd táncoljunk, mulassunk egy nagyot!

