facebook   insta   yt color       

A nagyböjtben három erdélyi városban szervezünk három, a történelmi egyházak különböző felekezeteihez tartozó templomban koncertet, amelyen énekesek és kórusok lépnek fel népi énekekkel, egyházi énekekkel, barokk és reneszánsz zeneművekkel.

„A néphagyomány kiemelt helyen tartja számon a nagyhét eseményeit, melyekben jelen van a halál és a szenvedés, ugyanakkor a mindezeket feloldó feltámadás és megdicsőülés is – foglalja össze a kezdeményezés célját Kelemen László, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány vezetője. –  A mostani földindulásos időszakban, amikor pandémia, háború tetézi mindennapos bűneinket, természetes, hogy az Égihez fordulunk a nagyhéten, szabadulásért könyörögve. Az égi, szakrális, nagyheti kompozíciókat éneklő kórushoz így társul a földi népművészet. A lelki könnyebbülésen túl a koncert alkalmat nyújt mindenkinek az elcsendesedésre, a nagyhét és a húsvét misztériumában való elmélyülésre és zeneileg is igazi csemegének ígérkezik. A katarzist, a felszabadulást pedig mindannyiunknak a húsvét hozhatja el.”

Csíkszeredában a Csíksomlyói Kegytemplom április 3-án, feketevasárnap, a 10:30-tól kezdődő nagymise után ad otthont az első jeles eseménynek, melyen fellép Györfi Erzsébet, valamint közreműködnek a Székelyföldi Énekiskola gyerekei, az Ars pro Toto énekegyüttes művészei (Szabó András, Ványolós András, Ványolós Orsolya, Mézes Melinda, Bölöni Vass Emők), valamint csíkszéki kántorok kórusa (Bíró János, Bíró Dávid, Bakos-Mihály Károly, Darvas Róbert, Dénes Ernő, Fejér István, Ferencz László, Gergely Tibor, Kacsó Arnold, Petres Zoltán). Műsoron a reneszánsz zenefejedelmek, mint Orlando di Lasso és Carlo Gesualdo művei mellett gregorián dallamok és népénekek csendülnek fel. A műsort összeállította és zenei szerkesztője Györfi Erzsébet, a Székelyföldi Énekiskola vezetője
1. Emlékezzél meg, te gyarló ember - népének,Szentegyházasfalu
2. Orlando di Lasso: Magnificat (Magasztalja lelkem az Urat) - motetta, XVII.sz., Kájoni Kódex
3. Sengítének mennyországban - népének, Szabófalva
4. Menegali: Jesu, Salvator mundi (Jézus, világ Megváltója) - 3 szólamú kórusmű
5. Uram, ne bűneim szerint cselekedj velünk! - Hamvazószerdai tractus
6. Iudica me Deus ( Ítélj meg engem, Istenem!) - Feketevasárnapi Introitus, gregorián ének, IX.sz.
7. Jaj, nagy kedvem tartom - Mária-siralom, Klézse
8. Carlo Gesualdo: O vos omnes ( Ó, ti mindnyájan) - motetta, XVII.sz.
9.Ó, jaj, nékem árvának - népének, Klézse
10. Menegali: Parce Domine (Kegyelmezz, Uram!) - antifóna
11. Lehullott a Jézus vére - népének, Lészped
12. Confitebor tibi, Domine ( Benned bízom, Uram!) - Feketevasárnapi Offertorium, gregorián ének, IX.sz.
13. Én nemzetem, zsidó népem - népének, Klézse
14. Ave verum (Üdvözlégy, szent test!) - gregorián ének
15. Jaj, édes méhemnek drága édes gyümölcse - Mária-siralom, Pürkerec
16. Carlo Gesualdo: Tribularer si nescirem (Gyötrődnék, ha nem tudnám irgalmadat) - motetta, XVII.sz.
17. Istenem, te megvizsgáltál - 138. zsoltár, erdélyi változat
18. Ó, édes Megváltóm, ne nézd bűneimet! - népének, Lészped

Nagycsütörtökön, április 14-én 17 órától a marosvásárhelyi Vártemplomban tartunk először koncertet Kásler Magdi és az Üver zenekar, valamint a Nyilas Szabolcs vezette Cantuale Énekegyüttes részvételével. A program igazi különlegessége Mozart egykori mentora, Giambattista Martini, valamint a kissé elfeledett szegedi kiváló zenész, König Péter két-két opusának bemutatása.

1. Elment Szűz Mária szent fiát keresni (Gyimesfelsőlok)

2. Ditrói Kelemen László: Mária, Mária…

3. A Getsemáné kertbe… (Kis-Szamos mente, Szék)

4. P. Martini: A getszemáni kertben  (Nagyhétre)

5. Halottkísérő és virrasztó ének Csiszár Aladártól (Magyarpéterlaka)

6. G.P.Martini: Tristis est

7. Lehullott a Jézus vére…  (Szilágyság, Kárásztelek)

8. V. Ruffo: Nagyböjti motetta

9. Szörnyű halál… (Magyaró)

10. König Péter: Christus factus est

11. Jaj, nagy kedvem tartott, szerelmes szülöttem (Moldva, Klézse)

12. König Péter: Dextera Domini

13. Mikor Jézust viszik… -(Vajdaszentivány)

14. Menegali: Ments meg

15. Gyászba borult Isten csillagvára…  (Gyimes)

A hangversenysorozat április 14-én a kolozsvári evangélikus-lutheránus templomban 18 órától tartott koncerttel zárjuk, amelynek programjában többek között olyan kiváló kortárs magyar zeneszerzők, mint Orbán György, Kocsár Miklós és Kelemen László egyházzenei darabjai hangzanak el. Közreműködnek: Bíró Júlia énekes, a Tokos zenekar, és az UniCante kórus, Fekete Miklós vezetésével. A műsort Kelemen László szerkesztette.

1. Elment Szűz Mária szent fiát keresni (Csíkszentdomokos)

2. Mária, Mária (Kelemen László feldolgozása)

3. Horváth Márton Levente (1983*): O salutaris hostia (Ó, üdvösséges Áldozat)

4. Lehullott a Jézus vére … (Szilágyság, Kárásztelek)

5. Orbán György: Timor et tremor (Félelem és reszketés vett hatalmába)

6. A Getsemáné kertje…(Kis-Szamos mente, Válaszút)

7. Orlando Gibbons: Drop, Drop Slow Tears (Peregjetek, lassú könnyek)

8. Virrasztó énekek Kalotaszegről

9. William Byrd: Ne irascaris Domine (Ne haragudj, Uram)

10. Üdvözlégy, kegyelmes édes Megváltó…

11. Pierre Villette: Notre Père d'Aix (Mi Atyánk)

12.  Ébredjél fel, ó én lelkem…(Udvarhelyszék, Kápolnásfalu)

Szeretettel várjuk az érdeklődőket a közös ünnepi hangolódásra a zene és ének által. A koncertekre a belépés ingyenes. A kolozsvári koncert alatt begyűlt perselypénzt az Ukrajnából elmenekültek megsegítésére fordítjuk.

eg es fold ossz


 TÁMOGATÓINK:  KIM logo color  nka 2023
Go to top