 |
Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány |
Hagyományosan a fővárosban
A Hagyományok Háza veszprémi programjai
2023-ban Veszprémnek és a Bakony-Balatoni Régiónak ítélték oda az Európa Kulturális Fővárosa megtisztelő címet. A gazdag programsorozatból a Hagyományok Háza is kiveszi a részét.
Az Európa Kulturális Fővárosa címet ez évben birtokoló Veszprém és a régió programkínálatát egy, a projekthez kötődő cég pályáztatta meg; ennek nyomán a bemutatkozók skálája is igen színessé vált. A Hagyományok Háza is meg kívánta osztani gazdag tapasztalatait és programjait a résztvevőkkel, így az elmúlt év májusában meghirdetett pályázatokra az Intézmény is beadta jelentkezését, mégpedig sikerrel.
A szervező, Hagyományok Háza Hálózat szándéka szerint az alkotóművészettől, a kézművességtől kezdve a táncig és a népzenéig terjed a programkínálat a palettáján. Kiemelkedik közülük a júniusi háromnapos Folkhétvége az Óváros Téren elnevezésű program. A Fűz Népi Játéktér folyamatosan várja a vendégeket, a kézműves bemutatóknak egy külön sátor ad otthont, amiben több mesterség mutatkozik be, s munkájukba a jelenlevők is bekapcsolódhatnak. A szervezők e „mesterségmustrán” a helyi értékekre koncentráltak. Akik vásárfiát vinnének haza, azoknak a tizennégy sátor nyújt kínálatot, amikben a népi kézművesek árusítják portékáikat. A zenei programok sorát a helyi alapfokú művészeti oktatási intézmények gyerekeinek népzenei koncertje nyitja: hangszeres zene, énekszámok, néptáncok szerepelnek a műsorban. Ezt követően a magyarországi roma folk egyik legrangosabb együttese, a Romengo lép fel a nagyszínpadon. A legifjabbakat célozza meg Bognár Szilvi szombat délelőtti gyerekkoncertje, majd másnap a felvidéki Csavar Színház bemutatkozása. A jeles napokra a koronát a Magyar Állami Népi Együttes Kolozsvári piactéren című produkciója teszi fel. A bemutató rímel a helyszínre, hiszen az Óváros tér egykor piactérként szolgált.
A szervezők – a pályázatban foglaltakon kívül – egy gálaestre is felkérték az Intézményt, amiben kizárólag a megyei együttesek lépnek színpadra. Ennek színhelye az egykor szociális és egészségügyi célokat szolgáló, napjainkban a mozgásművészetet népszerűsítő ActiCity Tánc és Mozgásművészeti Központ volt.
Információk: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/folkhetvege-veszpremi-ovaros-teren
Így kerek a kosár
A Hagyományok Háza délvidéki tanfolyama
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza Hálózat-Vajdaság szervezésében kosárfonó tanfolyam indult Temerinben. A munka tapasztalatait Kovács Zoltán népi iparművész, a Hagyományok Háza szakoktatója foglalta össze.
„Kovács Nádi Karolina, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza Hálózat munkatársa kért fel, hogy temerini és Temerin környéki vajdasági magyaroknak – elsősorban a hagyományra építve – tartsak kosárfonás oktatást. A vidék hagyományai figyelemreméltóak: a tanyavilágban a paraszti kosárfonás, az önellátást szolgáló kaskötés sokáig élt. Az elmúlt század elején is működött Temerinben kosárfonó szövetkezet, munkája – a tanyavilág és a hagyományos paraszti közösség felbomlásával – a szocialista időszakban csendesedett el. A tanfolyam szervezésénél a helyi tradícióból indultunk ki, s a hagyományos kerek kosarak fonására koncentráltunk.
A kurzust négy hétvégére szerveztük tavasszal, s egy nagyon jó, lelkes, a kézművességre és a vesszőfonásra fogékony csapattal tudtam együtt munkálkodni. Az egy tucat hallgató Temerinből és a környékről érkezett. Közülük többen már megtették az első lépéseket e szakma elsajátítására, így nem teljesen kezdőkkel dolgozhattam. Az érkezők egy része hobbiként tekintett a mesterségre, mások, ha nem is főállásban, de gazdasági hasznot, jövedelem kiegészítést is reméltek a megszerzett tudásból. Tovább megyek: az egyik fiatalember vessző telepítésen is gondolkodik, így alapanyaggal láthatná el a kézműveseket.
Bevezetőként a kosárfonás elméleti alapjait osztottam meg az egybegyűltekkel, s a fonástechnikai ismereteket próbáltam rendszerezni, valamint a kosárfonás története is terítékre került. Arra is kitértem, hogy a kosárfonásban hogyan vált külön az önellátásra készülő kasszövés és az iparibb jellegű munka.
A már említett hagyományok mentén alapvetően kerek gazdasági kosarakat fontunk, de belekóstoltunk az ovális és kerek bevásárlókosár elkészítésébe is, emellett rétegelt lemezre fonott tálcák és ládikók is kikerültek a szorgos kezek alól. Az utolsó foglalkozáson a vesszőfonás kicsit újszerűbb tendenciáit is gyakoroltuk, így skandináv-típusú kosarat is elkészítettünk. A csoportban dolgozó kilenc hölgy és három férfi többféle anyaggal – zöldvesszővel, héjas vesszővel és hántolt vesszővel – dolgozott, az alapanyagot és a szerszámokat én biztosítottam. A foglalkozások igen intenzívek voltak, a közös munkát többen fotózták és videóra is vették.”
A XX. sz. elejétől kezdve kosárfonó műhelyek nyíltak, és már kosárfonó tanfolyamokat szerveztek a Tisza menti községekben. Zentán 1902-ben a tanfolyamnak 32 tanonca volt, akik a kosárfonás, seprűkötés és gyékényszövés mesterségét tanulták. Zentán működött a főtelep, a fióktelepek pedig Adán, Moholon, Péterrévén, Ókanizsán és Martonoson. Ezek a fióktelepek a központtal szerves összefüggésben álltak. Az üzemet az állam segélyezte, de a város is hozzájárult azzal, hogy fűzvesszőt adott. A vezetőség gondoskodott a készáru nagyban való eladásáról, így nem kellett a piacokon egész napokon át ácsorogni és időt veszíteni. (Részlet Vörös Zsuzsanna Pillanatképek a vajdasági kosárfonás múltjából és jelenéből című tanulmányából.)
Jászutódoknál Temerinben
A Hagyományok Háza Délvidéki kutatásai (II.)
A hertelendyfalvai találkozót a temerini tapasztalatcsere és oktatás követte. A látogatás részleteiről ismét Tajti Erzsébet viseletkészítőt kérdeztük.
„Délvidéken a török idők után elnéptelenedett területeket tudatosan kívánták betelepíteni: az ideérkezők életük újrakezdéséhez jó minőségű földet és építőanyagot is kaptak. Jelentkező pedig akadt bőven. A Jászságban például – a túlnépesedés miatt – szétaprózódott a földtulajdon, így a szegénységi küszöbön élő családok a boldogulásukat máshol keresték. Az új lakhelyeiken a földművelésben és az állattenyésztésben szerzett tapasztalataikat eredményesen tudták kamatoztatni, így kívánatos gazdálkodók voltak. Egész Délvidékre, így Temerinbe is volt jász kirajzás; e vidékre a Galga-mentéről és Jászapátiból is érkeztek telepesek. További sorsuk és kultúrájuk őrzése az otthonmaradottakat is élénken foglalkoztatta.
Jászapáti sem feledkezett el őseiről: Temerin testvértelepülése, és egy találkozón hangzott el a közös igény, hogy erősítsük meg a két település közötti – tánccal, zenével és viselettel kapcsolatos – kulturális szálakat. Ismét a Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza Hálózat segítségét vettük igénybe, s jutottunk el a dél-bácskai városba, ahol igazi magyaros vendéglátásban lehetett részünk. Meghívóink, a helyi néptánccsoport és a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület a Galga-menti, turai felsőrészek elkészítéséhez kértek instrukciót-oktatást. Az ott töltött másfél nap tartalmasan telt: megnéztük a tájházat, valamint az alkotóházat, ahol a temerini paraszt-polgári viselettel, a fehérhímzésekkel ismerkedtünk. Ennek az elterjedt hímzési formának darabjai akár Jászapátin is készülhettek volna: akkoriban a népszerű minták az egész Kárpát-medencében elterjedtek, nagymamám szekrényében is találhatok hasonló darabok.
A következő napon a Galga-mente került előtérbe. Seres Tünde népművelő az ottani viselet részeit osztotta meg a hallgatósággal, majd tizenegy darab turai felsőrészt, bujkát készítettünk el, amivel a már említett táncegyüttest segítettük.
Megható pillanat volt, mikor a tájház udvarán az első világháborús hősök neveit böngésztük: nagyon sok családnév nálunk Jászapátin is előfordul, így a kapcsolódási szálak egyértelműek. A tájház vezetőjét például Ádám Istvánnak hívták; a vezetéknév nálunk is nagyon gyakori.
Egy szó, mint száz: otthon éreztük magunkat.”
Kutatók és mélyfúró-barátságok
Boros Lóránd előadása a Hagyományok Házában
A Folklórgyűjtők fóruma sorozat keretében Boros Lóránd néprajzkutató Adatközlőktől barátságokig – Kutatások közép-erdélyi cigánymuzsikusok között címmel tart előadást május 17-én a Hagyományok Házában. A szakemberrel az előadás előtt beszélgettünk.
„Annak idején, amikor a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar irodalom-nyelvészet és néprajz szakára jártam, a szakon gyakran használtuk az ’adatközlő’ szakkifejezést. Már akkor nagyon jó barátságban voltam számos zenésszel és táncossal, és elgondolkoztam, hogy amikor bizonyos információkat szerzünk, és azokat valamilyen módon rögzítjük, akkor az ’adatközlő’ meghatározás mindig egy embert is takar. Valóban, bizonyos esetekben, az úgynevezett ’mélyfúrásnál’ az emberi tényező is előtérbe kerül: elkerülhetetlen feltárni emberi kapcsolatokat, még akkor is, ha csupán egy éneket veszek fel, táncot filmezek. E felismerésből barátságok is kialakulnak. Minden bizonnyal a néprajzkutatás klasszikusai – a gyűjtések kezdetén – is így éreztek. Kiváló példa erre Martin György, a híres tánckutató, aki miután megismerte a magyarvistai Mátyás István Mundruc táncost, a kiváló adatközlő idővel a barátja lett.
Vikár Béla
A népzenei gyűjtések kezdeténél úttörő szerep jutott Vikár Bélának, Bartók Bélának és Kodály Zoltánnak. A hőskorban ők még magukkal cipelték az akkori technikát, a viaszhengereket, s nagyon összeszedetten kellett ügyelni arra, mit is vesznek fel, s egyértelmű, hogy munkájukban az esztétikai szempontok domináltak. Igyekeztek közvetlen kapcsolatot kialakítani az adatközlővel, de igencsak szűkösen álltak az idővel. Kallós Zoltán, amikor megkapta első orsósmagnóját Kodálytól, neki is be kellett osztania a felveendő anyagot, s az esztétikai minőség itt is fontos szerepet játszott. Kallós eredményeit nézve viszont megállapítható, hogy nagy súlyt helyezett a kapcsolat kialakítására: jól értett az emberek nyelvén. A szászcsávási cigányok a kutatókat általában ’tanár úr’ jelzővel illették; Kallós viszont tudott ’nem tanár úrnak’ lenni, inkább ’egy kívánt lenni’ az emberek közül. Ennek köszönhetően nyíltak meg neki az egyszerű emberek is.
A mai kor áttörő változást hozott. A számítógépek korában – az adott esetben – önmagát gyűjti az adatközlő. A Facebookon, a YouTubon számos ismert zenész és táncos tesz közzé, oszt meg például személyes anyagokat. Az erdélyi gábor cigányok is például a társadalmi kapcsolataikat is a chat-csatornákon folytatják.
A kutató helyzete a cigányság körében végzett munka során is igen összetett: van, hogy nincs különbség egy más kutatással összevetve, van, mikor nehezebb, s van, mikor könnyebb a dolgunk. Az előadásban is érzékeltetem, hogyan nyílnak meg az emberek. Egy neves kutatót említhetnék, aki öltönyben, nyakkendőben ült le az adatközlővel, s megkérte, hogy énekeljen. Más esetben – ismét Kallós példáját idézem – először viccelődnek, isznak egy pohár pálinkát, s jó hangulatban folytatódik a közös munka. Cigányzenészeknél is különbség, ha stúdióban – steril körülmények között – dolgozunk együtt, avagy lakodalomban, a hangulat tetőfokán rögzítjük az anyagot. E beszélgetésben, s a megtartandó előadásomban is azt kívántam érzékeltetni, hogy sok minden függ a szituációtól, a gyűjtő személyiségétől.”
Fókuszban a koreográfusok
A Hagyományok Háza sorozata a mozdulat művészeiről
A Hagyományok Háza Színháztermében rendezték május 13-án a Fókuszban a koreográfusok sorozat újabb előadását. A jeles esemény után, az egy évtizede elkezdett bemutatókról Szögi Csaba sorozatszerkesztőt kérdeztük.
„A néptáncművészet kiemelkedő koreográfusait bemutató sorozat 2014-ben – Mihályi Gábor ötlete alapján – indult útjára. A Magyar Állami Népi Együttes vezetője két évre rá kért fel a tánctörténeti előadások szerkesztésére. A Bethlen Téri Színház, aminek art menedzsereként dolgozom, adott otthont először a programnak: a Zalai Kamaratánc Fesztiválon díjat nyert produkciókból állítottunk össze egy előadást. 2018-ban – a Hagyományok Háza székházának, a Budai Vigadó épületének felújítása miatt – szintén e színtérben készültünk a következő bemutatóra, viszont 2019-ben már az Intézményben tarthattuk a sorozat következő rendezvényét. Mindmáig huszonnégy estet – 2020-21-ben a pandémia miatt, az akkor indult Folk Stúdiónak köszönhetően, öt online előadást – láthatott a közönség.
A sorozat ritmusa szerint évente két-két, tavaszi és őszi fellépést tervezünk, mindegyiken két alkotó munkásságát állítjuk színpadra. Nagy örömünkre, ezek a bemutatók nemcsak a szakma prominens képviselőinek érdeklődését keltették fel, a nézőtéren a Hagyományok Háza törzsközönsége is rendszeresen helyet foglal.
Az esteken alkalom nyílik egyrészt a színpadi tánctörténetben ma már klasszikusnak számító alkotók – mint Novák Ferenc, Timár Sándor –, sokszor lezárt életművének bemutatására, másrészt a még aktív, de szintén klasszikusnak számító koreográfusok pályájának felidézésére. E retrospektív rendezvényeken a nézők az adott kor társadalmi, kulturális, akár politikai befolyásolása ellenére született, örökérvényű összeállításokat láthatnak. Előre is tekintünk, a példaképek mellé egy fiatalabb, a pályája elején munkálkodó, vagy aktív időszakát élő művészt választunk, aki már emblematikus, a jelen kort megjelenítő koreográfiájával hívta fel magára a figyelmet. E koncepció alapján a közönség izgalmas esteknek lehet részese: felfedezheti a kiemelkedő – különböző életkorú, hátterű, más-más vidékről érkező – koreográfusok, s műhelyek munkáit. Egyúttal képet alkothat a színpadi megfogalmazás törvényszerű hasonlóságáról és különbségéről; ezt szolgálja az előadás végén megtartott moderált beszélgetés is.
A szereplők az adott alkotóhoz kötődő csapat, vagy csapatok, s a hivatásos táncosok mellett a legjobb amatőr együttesek is színpadra lépnek: így van olyan este, amin három-négy társulat is bemutatkozik.
A tervezésben már 2025 őszénél járok, szerencsére a magyar táncművészet tehetségekben igen gazdag, így nem fáj a fejem a folytatástól.”
Hóstát kincsei
„Földészek” a Hajnaliban
A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora május második hetében Kolozsvárra látogat, s a kincses város környékén élő hóstáti magyarokat mutatja be. A zenei válogatásban a szerkesztő a kalotaszegi Laka „Kicsi” Aladár prímás felvételeiből szemezget.
A Kossuth Rádió „Hajnali”-Népzenei összeállítás korán kelőknek jövő heti műsorát a Kolozsvár vidékén élő hóstátiaknak szenteli.
A Kolozsvártól keletre, északra és nyugati irányba húzódó területeket a tizenkilencedik századig Hóstátoknak nevezték. Lakói büszkén vallották magukat egyszerre városi polgároknak, de ugyanakkor földműves parasztoknak, „földészeknek” is. A hagyomány úgy tartja, hogy Bocskai István erdélyi fejedelem telepített hajdúkat a vidékre. Sokkal valószínűbb azonban, hogy inkább Erdély különböző területeiről, a közeli Kalotaszegről, Mezőségről és a Kolozsvár környéki falvakból érkeztek a betelepülők, de Hóstát népe közt találunk székely telepeseket is. Megélhetésük alapja a földművelés, az állattenyésztés és a fuvarozás volt. Noha a 18–19. században a hóstátiak lélekszáma újabb bevándorlókkal gyarapodott, mégis olyan egységes és sajátos kultúra alakult ki, hogy a romániai magyarság egyik kicsiny, de önálló néprajzi csoportjának tekinthető. Hagyományaikat és szokásaikat félvárosi mivoltuk ellenére is sokáig megőrizték, viseletükről a kolozsvári piacokon bárki könnyen felismerhette őket.
A hóstáti „földészek” portái rendszerint tágasak voltak, több épületből – egy központi udvar köré szervezve – álltak. Minden portán két ház épült: az úgynevezett első ház, – ami mindig az utcára nézett –, illetve a kisház, ami a nyári konyha szerepét töltötte be. Az első épületet tulajdonképpen csak ünnepi alkalmakra használták, itt volt a tisztaszoba is. Jellegzetes darabjai a nagy, barnára festett kelengyés láda, a sok párnával felterített, díszes takaróval fedett ágy és a porcelán kancsók, csészék tárolására alkalmas festett fogas voltak. A hóstáti udvarban a hátsó rész az asszonyok birodalmának számított: rendszerint a kis házban főztek. Ennek közelében álltak az úgynevezett „rakópajták”, melyek egyszerre voltak csűrök és istállók is, és ez az épület választotta el az udvart a kerttől. A csűrökben mulatságotokat is rendeztek, de a rakópajtákban volt a cselédek szállása is. A hóstátiak, ha csak tehették, soha sem fogadtak más nemzetiségű cselédet, a szolgálók nagy része a mezőségi Székről származott. Az itt lakó magyarok ugyan erősen ragaszkodtak hagyományaikhoz, de ez nem jelentette azt, hogy gazdálkodási módszereiken ne változtattak volna. Jól példázza ezt, ahogy a 19. században, a Kolozsvár északi részében megtelepedett bolgárkertészek hatására, áttértek az öntözéses zöldségkertészetre, és átvették a kertgazdálkodás módszereit.
Életük és szokásaik a Magyar Állami Népi Együttes Kolozsvári piactéren című produkciójában is helyet kapnak.
Szerkesztő: Éri Márton és Maruzsenszki Andor
Műsorvezető: Pénzes Géza
Adás: Kossuth Rádió (minden reggel 4.03)
A műsor interneten elérhető: www.mediaklikk.hu/mediatar/
Leánykamadár és a hasznos medve
Babai Dániel előadása a Hagyományok Házában
Nagy érdeklődés fogadta Babai Dániel botanikus-néprajzos: „Hozzon borzzsírt!” - Ember és állatvilág halványuló kapcsolatai a gyimesi mindennapokban címmel, április 27-én megtartott előadását a Hagyományok Házában. Az előadó három érdekes témát emelt ki.
„Előadásomat a gyimesiek és a vadon élő állatok kapcsolata köré – különös tekintettel a gyógyászati vonatkozásokra – építettem fel. Ez a kapcsolat rendkívül sokszínű, beletartoznak a fontosnak tartott állatok, az úgynevezett ’nemszeretem állatok’, valamint a szentnek tartott ’égi madarak’ is.
A madarak vándorlása, az áttelelés mindig fontos téma volt a gazdálkodók körében. A gyimesiek elmondták, hogy a barázdabillegetőt, ahogy ők nevezik, ’leánykamadarat’ télen is szokták látni. Ez azért is érdekes, mert a tudomány jelenlegi állása szerint e madarak nem tudnak áttelelni hibernált állapotban. A helyiek szerint mégis forrásfejekben vészelik át a leghidegebb évszakot, máskor az odvas fákban is találtak megdermedt egyedeket. Magam is ráakadtam egy leírásra, miszerint Kölni Albert, vagy egyházi nevén Nagy Szent Albert, a középkor legnagyobb német egyháztanítója egyik írásában a fecskéket említette. Leírta, hogy télen a kivágott tölgyfák odújából potyogtak ki a megdermedt madarak; a gyimesi történetnek tehát ezeréves párhuzamai is vannak.
A népi gyógyászattal kapcsolatban a sárgahasú unkát hozom fel példának. Ahogy ott nevezik, szentgyörgybékát (ezek a kétéltűek éppen Szent György nap táján jelennek meg a forráslápok környékén) az állatgyógyászatban használták a hályogos szemű lovak vagy tehenek kezelésére. Erdős vidéken járunk, s ha a lovakkal fát húzattak, és egy faág az állat szemét megütötte, ennek következményeként hályog keletkezhetett. Ekkor az állattartók a béka ebihalait (helyi nevén békapintyő) ragadták meg, s a lekötözött ló szemébe dörzsölték. A békafaj erősen irritáló hatású stressz váladéka fejtette ki ekkor hatását: lemarta a hályogot. Erre a más területen – Sóvidéken, s Szentegyháza környékén – is bevett gyakorlatra már csak az idősek emlékeznek.
Az előadásban nemcsak az ember- és állatgyógyászatra tértem ki, hanem arra is, hogy a gyimesiek szerint az állatok milyen szerepet játszanak a természet, a táj egészségének fenntartásában. Ezzel kapcsolatban került szóba a keselyűk, ahogy Gyimesben nevezték a hurtánsasok emlékezete. E ragadozó madarak nagyon fontos szerepet játszottak – az elhullott állatok eltüntetésével – az ökoszisztéma, a természeti rendszerek egészséges működésében. E csupasznyakú keselyűk – elsősorban a fakókeselyű és a barátkeselyű – az 1940-es évekig éltek a Keleti-Kárpátokban. Szerepüket később a nagyragadozók, a farkas és a medve részlegesen átvette. E fajok nagyon sok kárt okoznak, de szinte mindenki megemlíti, hogy az elhullott állatok okozta fertőzésveszély megszüntetésével hasznot is hajtanak.”
Babai Dániel, botanikus-néprajzos tizenkilenc éve járja a gyimesi Hidegség-patak völgyét, hogy a gyimesi gazdák növény- és állatismeretét, gazdálkodását mind jobban megismerje. A természet gondozása, a természet adta javakkal való fenntartható gazdálkodás áll vizsgálatai középpontjában.
Kis fekete mentorálva
Tovább csábít a Hagyományok Háza népszerű programja
A Kis fekete projekt 2020-ban indult hódító útjára, s az eltelt időben páratlan érdeklődés övezte. Idén a kezdeményezők mentorprogrammal is segítik az alkotókat az elmélyülésben.
A kis fekete ruha minden nő szekrényének alapvető kincse: szinte bárhova felvehető és mindig divatos. Ezt a ruhadarabot azonban izgalmassá és egyedivé a kiegészítők teszik.
Ezt ismerte fel a Hagyományok Háza Nyitott Műhelye, amikor 2020-ban pályázatot hirdetett népi kézművesek, iparművészek, tervezők, designerek és egyéni alkotók számára ruha kiegészítők tervezésére. Az egyre nagyobb érdeklődésnek örvendő Kis fekete pályázatot 2023-ban is megrendezi a Hagyományok Háza. A pályázók a következő két kategóriában gondolkodhatnak a népművészeti alapokon nyugvó alkalmi divat témájáról. Az első kategória a kis fekete ruha tervezése, melyen jellegében megjelenik a népművészetből vett forma, szabás, motívum vagy technika. A második kategória a kiegészítők tervezése, melyek népiessé, elegánssá és egyedivé varázsolják a kis fekete ruhákat. Segítségként és iránymutatásként szolgál a minden évben más-más tematikára épülő inspirációs anyag, amiből az alkotók formai, technikai megoldásokat meríthetnek. Az itt megadott tárgyak motívum és színvilága is kiindulópontként szolgálhat. A tematika egy-egy tájegység, történelmi korszak vagy társadalmi réteg tárgykultúrájának mélyebb megismerésére is lehetőséget ad, mely inspirációja lehet újabb alkotásoknak és a felfedezett terület jobb megismerésének. A kezdeményezés az elmúlt években leadott színvonalas alkotómunkáknak köszönhetően igazi rendezvénysorozattá nőtte ki magát, ami minden évben divatbemutatóval zárul.
„A Kis fekete program elérte a célját, az elmúlt évi divatbemutatón rekordszámú érdeklődőt sikerült megszólítanunk, valamint az esemény online változata is népszerű volt. Idén tovább léptünk. Az alkotók április 29-én Stumpf Imre ruhakészítővel konzultálhatnak, hogy ne csak az elmélet megismertetésével, de a gyakorlatban is támogassuk a tervezés folyamatát – utal a mentorprogramra Béres Kinga kulturális szervező. – Az idei inspirációs anyagot a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből, az egykori Háziipari Szövetkezetek elterjedésének időszakából válogattuk, amin a nemrég megnyílt ’Sisi és a népművészet a csipke vonzásában’ című kiállítás is alapult; a tárlatot a jelentkezők korábban megtekintették. Újdonság, hogy az inspirációs anyag mellé – az adott tájegységhez kötődő, a felkészítést segítő – bibliográfiát is biztosítottunk, valamint idénre tervezzük a pályázat szempontrendszerének is a kidolgozását. A tehetséges művészek pénzügyi jutalomban és a kiemelten, a népművészethez kötődő, innovatív alkotásoknak járó folkTREND!-díjban is részesülhetnek.”
A Hagyományok Háza az április 29-ei eseményre még elfogad jelentkezéseket, információk:
https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/kis-fekete-2023-mentorprogramok-0
Hagyományőrzők éves csúcstalálózója
A Hagyományok Háza Hálózat fóruma Sóstón
A Hagyományok Háza Hálózati Találkozóját idén a Sóstói Falumúzeumban tartotta 2023. április 19-20-án. A szimpózium részleteit Vörös Zsuzsanna közművelődési szakember, az esemény egyik szervezője foglalta össze.
„A Nyíregyháza melletti Sóstói Falumúzeum adott otthont a Hagyományok Háza ötödik Hálózati Találkozójának. Az esemény főszervezője az egyik hálózati partnerünk, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Néptánc Egyesület volt.
A találkozó vezérfonala a Hagyományok Háza átalakulásának koncepciója volt, amit Both Miklós főigazgató vázolt előadásában. Az Intézmény első embere a szervezeti változást egy mátrixrendszerhez hasonlította, amit számos külföldi kulturális intézménynél, így a brit közszolgálati műsorszolgáltatónál, a BBC-nél is eredményesen alkalmaznak. Ebben a munkacsoportos szervezési struktúrában a hálózatnak egy ’konnektor’ szerepet szán, amivel – a közös célok elérése érdekében – az Intézmény ’kinyújtott kezeiként’ eredményesen tudnak csatlakozni a Hagyományok Házához. Elképzelése szerint e hálózat bővülne, s feladatköre is kiszélesedne. A partnerségnek különösen fontos eleme a szakmai fejlesztés, a kapott támogatásból pedig nem programokat kellene megvalósítani, hanem a partnerek – a helyi tapasztalatok birtokában – az adott régiókban szakmai mentorálással, jó gyakorlatok disszeminációjával segítenék a népművészeti szereplők munkáját, többek között helyzetfelméréssel, statisztikai adatszolgáltatással járulva hozzá a Hagyományok Háza hálózati működéséhez. Ezt Both Miklós egy legalább hároméves stratégiai együttműködés keretein belül kívánja megvalósítani, így a partnerek – az anyagi biztonság tudatában – határozhatnák meg elképzeléseiket. Emellett rendelkezésre állnának az úgynevezett ’programpénzek’, amiknek anyagi hátterét a különböző pályázatok biztosítanák.
A nagyszabású tervre a negyvennégy jelenlévő közül többen élénken reflektáltak, üdvözölték az irányvonalat, s támogatásukról biztosították az intézményt. Természetesen a résztvevők is érzékeltették, hogy a terv saját munkájukban is változásokat indukál.
Az első nap második részében a közös képzések kerültek fókuszba. A stratégiai együttes munka szerves része, hogy a partnerek átvehetik a Hagyományok Háza képzéseit, így e fejlesztések részletkérdéseit is érdeklődés kísérte. Három szervezet, – akik már képzéseket vettek át a Hagyományok Házától – értékelte az oktatási együttműködést.
A találkozó másnapját az egybegyűltek a társadalmi felelősségvállalás témakörének szentelték. A kiscsoportos foglalkozások a fogalom meghatározásával kezdődtek. Igen, a jelenlévők sokszor magukban sem tisztázták eddig jelentését, voltak, akik még a definíciót, mások már a megvalósítást mérlegelték. Ezt követően a résztvevők a fogalmat a saját szervezetükön belül értelmezték: a megvalósítandó feladataik közül melyik kapcsolódhat a társadalmi felelősségvállaláshoz. A közös munka feladatkártyák kiosztásával zárult, aminek nyomán a csoport tagjai konkrét projekteket dolgoztak ki.
Az érdemi munka mellett a szervezők kulturális programokról is gondoskodtak, az első este a Nyírség Táncegyüttes és a Szikes zenekar fellépését táncház követte, másnap a vendégek sétát tettek Nyíregyháza belvárosában.”
Olimpikonok Európából
Négy ország társulatai a Hagyományok Házában
Kapcsolódva a Színházi Olimpia programsorozatához, a Hagyományok Háza – Magyar Állami Népi Együttes TÁNCszínTÉR fesztiválján április 20-23. között négy neves európai együttes lép fel. A közönségvonzó előadásokról Mihályi Gábor együttesvezetőt kérdeztük.
„Egy világraszóló eseménysorozatban találtuk meg a helyünket, bízva abban, hogy a színházszerető közönség is méltányolja elképzelésünket. Különösen örvendetes, hogy a 10. Színházi Olimpiának hazánk ad otthont. A grandiózus programkavalkád – Budapesten és a vidéki színházakban – több száz rendezvénynek nyújt teret, s a világ minden tájáról érkeznek társulatok. A tánc, mint kísérőprogram is – egy sikeres pályázat nyomán – szerepet kapott az ’olimpiai játékokban’, így április 20-tól négy napon keresztül négy európai társulat mutatkozhat be a Corvin téri székházunkban.
A műfajok széles palettáján a táncot talán a legkönnyebb megérteni: hiszen egy közös nyelv. A TÁNCszínTÉR elnevezés pedig a színházi tér és a tánctér sajátos ötvözetét rejti, az én olvasatomban pedig egy korszerű táncszínházi adaptációt jelent.
A programsorozatot a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház előadása nyitja. A felvidéki hívatásos együttes előadásának címe Hontalanítás, s a magyar történelem egy tragikus korszakának, a felvidéki kitelepítésnek, a magyarság kollektív bűnösnek való megbélyegzésének állít mementót. E kataklizmának most volt az évfordulója, s egy soha be nem gyógyuló sebet ejtő, végzetes eseményre emlékeztünk.
Másnap egy spanyol flamenco társulat, a Compañía Flamenca de Sevilla lép színpadra a Flamenco színei című összeállításával. Az előadást a temperamentum, a lendületes zene, az ének, a ritmus, a férfias attitűd, a női keménység és líraiság jellemzi. Igazi különlegességben lehet részünk, hiszen az andalúziai eredetű tánc reneszánszát éli napjainkban, és Magyarországon is nagyon népszerű.
Szombaton a Magyar Állami Népi Együttes talán legemblematikusabb produkciója, a Naplegenda kerül színre. Két évtizede mutattuk be, de úgy érzem frissességéből egy szemernyit sem vesztett. Nikola Parov zenéje a magyar és a balkáni zene sajátos ötvözete, amiben erős keleti gyökerek is szerepet kapnak. Ehhez társul egy, a tradíciókon nyugvó, a naphoz való mágikus viszonyunkról regélő kortárs koreográfia.
A fesztivált két kiváló török együttes a Karagöz Folk Dance és a Török Tilla Folk Experience Törökország hét vidéke című előadása zárja. A bemutató a török zene- és néptánckultúra méltó összefoglalója: különleges ritmusok, férfierő, s a sortáncok változékonysága jellemzi.
A négy előadás koreográfiája sajátos és egyéni, de mégis egy egységes európai kultúra reprezentánsa. Különlegesnek tartom, hogy ez az egységes világ a nemzeti sajátosságokon keresztül jelenik meg. Nem tradicionális előadásokat válogattunk, inkább azt kívántuk bemutatni, hogy az alkotók hogyan gondolkodnak a hagyományokról, hogyan szólítják meg a ma közönségét.”
Mihályi Gábor, Harangozó Gyula-díjas, érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Népi Együttes Örökös Tagja idén március 15-én vehette át a Kossuth-díjat. A legmagasabb elismeréssel a művész három évtizedes munkáját honorálták.
Népzeneképzés inkubátorban
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének hallgatói egy-egy, szívüknek kedves téma mentén állítanak össze koncertprogramokat a Hagyományok Háza népzenei inkubátorprogramjában. A kezdeményezésről Albert Anna Leona húsvéti koncertje után beszélgetünk Sándor Ildikóval, az Intézmény munkatársával és Paár Julcsi énekessel, a fiatal művész mentorával.
(S. I.) „A kezdetektől óraadó tanárként dolgoztam a Zeneakadémia Népzene Tanszakán. Néprajzi tárgyakat – s egy félévig népköltészetet – tanítottam. Úgy véltem, hogy a hagyományos számonkérési formák, mint a zárthelyi dolgozatok helyébe olyan projektfeladatokat kaphatnának a hallgatók, amik a leendő művészi énjüknek jobban megfelelnek. Ennek nyomán fogalmaztam meg, hogy mindenki válasszon egy, akár rendhagyó témát. Az egyik hallgatóm például a naplementétől-napfelkeltéig időszakot jelölte ki, másik a fákat járta körül. A kiválasztott témára egy népköltési műsortervet – zenei anyaggal, mesével, mondával, archaikus imával – állítottak össze. Célul tűztük ki, hogy a szöveg minőségére legalább annyira legyenek érzékenyek, mint a zenei matériára. Az eredmény túlnőtt minden várakozáson: fantasztikus dolgozatok születtek.
2020-ban kerültem vissza a Hagyományok Házába a Módszertani Műhely vezetőjeként, s magammal hoztam a már vázolt ötleteket is. Elképzelésem szerint a kezemben lévő hat-hét tervleírást egy inkubátorprogramban lehetne kibontakoztatni. A hallgatók lehetőséget kapnának ezek megvalósítására, ebben egy fiatal, de már gyakorlott mentor is segítene. Megtanulhatnák, hogy a papírra vetett ötlet miként formálódik kész műsorrá. Igen, a sikeres előadáshoz alapos háttérmunka is tartozik, mint például egy színvonalas felvezetés, a tapsrend, a próbafolyamat, a látványterv, a viselkedéskultúra és a rendezői ötletek. Beérett a gyümölcs, s jó látni, hogy érvényes művészi produkciók születnek. Számunkra is jelentős módszertani haszna van a programnak: végigkövetjük az egész folyamatot, visszajelzéseket kapunk, valamint olyan elemekkel tudjuk a hallgatók ismereteit kiegészíteni, amik tanítására az intézményükben nincs elég idő, de a majdani művészlétben nélkülözhetetlenek. Mielőtt a mentornak adnám át a szót, megemlítem Berta Alexandra nevét, aki az inkubátor program szakmai felelőseként kérte fel Paár Julcsit a közös munkára.”
(P. J.) „A megkeresés után csatlakoztam a programhoz, mint másfél évtizedre visszatekintő előadó és zenei rendező, dalszerző. E széleskörű gyakorlattal – a program keretében – a most formálódó előadóművész-szakirányon tanuló fiatal művészek fejlődését segíthetem. A közös munkát nagy lehetőségnek tekintem: egy most pályára készülő fiatalnak nem minden problémával, buktatóval kell önmagában megbirkóznia. Támaszkodhat így rám a tapasztaltabb, de csupán pár lépéssel előtte járó mentorra, a pályánk során tapasztalt problémák megoldásából tudunk nekik is csepegtetni. A fiataloknak e kezdeményezés részben védett közeget, másrészt szakmai segítséget jelent. Nagyon élvezem ezt az alkotói folyamatot, mert egy nagyon érzékeny, személyes közelségbe kerülhetek a patronáltammal, jelen esetben Annával. A koncerttel egy több, mint másfél hónapig tartó közös munkát zárunk le. Annának volt egy alapvető tematikus válogatása, amit a folklórelmélet tantárgy keretében dolgozott ki. Egy gondolat – a húsvéti ünnepkör köré – épített fel folklór tartalmat. A fellépő alapvetően az egyházi népénekek felöl közelítette meg a kereszténység legnagyobb ünnepét, a Kárpát-medence szerte ismert és ismeretlenebb hagyományos népénekek kerültek a válogatásba a cappella kísérettel, vagy burdon hangzással. Bizonyos megoldásokban túl is léptünk az autentikus megszólaltatáson, s egy-egy formabontóbb megoldással, mint a cimbalom-ének duó színesítettük az estet. Az értékes matériát együtt csiszoltuk koncertté, egységessé tettük a fellépés ívét, mondanivalóját és zenei minőségét. A koncert után váltunk szót, az eredményt Ön is érzékelhette.”
Világraszóló Szatmári Táncház
A Hagyományok Háza táncfelkérése
A Hagyományok Háza tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Táncház Napját. Az intézmény – immár hagyományt teremteve – ismét felhívással fordul a világ magyarságához, ezúttal a Világraszóló Szatmári Táncházra várja a jelentkezőket.
Legyen tánc! - Felhívás közös táncra
Kedves Táncos Barátaink!
2023-ban már 12. alkalommal rendezzük meg a Táncház Napját! Számunkra ez a rendezvény minden évben ünnep, a táncház ünnepe, ami a néptáncról, a népzenéről szól, kicsiknek és nagyoknak egyaránt, határok nélkül. Misem bizonyítja ezt jobban, mint az a törekvésünk, hogy a Táncház Napján mi mindent megteszünk azért, hogy a népzene és néptánc összetartó erejét mindenkihez eljuttassuk. 2021-ben Világraszóló Széki Táncházzal, 2022-ben pedig Világraszóló Kalotaszegi Táncházzal ünnepeltünk. A felvételek a rendelkezésetekre állnak. Szeretnénk megmutatni ország-világnak, hogy a népzenének, a néptáncnak milyen hihetetlen ereje van, ezért arra hívunk benneteket, hogy a letölthető szatmári muzsikára, amelyen a Magos Együttes csak nektek, ebből az alkalomból húzza a talpalávalót, Enyedi Ágnes pedig csakis nektek énekel, táncoljatok nekünk szatmári verbunkot és csárdást. Készítsetek róla videófelvételt, és küldjétek el nekünk! Mi pedig reményeink szerint több száz táncos felvételből elkészíthetjük a Világraszóló Szatmári Táncház filmet!
Információk: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/vilagtanchaz2023
Füvész szerzetesek titkai
Előadás a Hagyományok Házában
Kolostorkertek, gyógyító szerzetesek és gyógynövényeik címmel tart előadást március 23-án a Hagyományok Háza székházában Nagy Zsolt, az MTA Lendület Etnoökológia Kutatócsoportjának munkatársa. A nagyböjti programot az előadó foglalta össze.
„A népi gyógyászatról szóló előadássorozat részeként ezúttal a kolostori és népi gyógyászat kapcsolatáról szeretnék áttekintést adni. A téma időzítése a húsvét előtti időszakhoz kapcsolódik, s az ünnepre való felkészülés fontos része.
Az összefoglaló vezérfonala a kolostorkertek és szerzetesrendek kertjei, de az előadássorozat tematikája alapján a gyógynövénykultúra, és annak kapcsolata a népi kertkultúrával is fontos része a rendezvénynek. Nagyon sok a tévhit a szerzetesrendekkel kapcsolatban, így ezekre is kitérek.
Természetismeret átadása – Thalhammer János jezsuita szerzetes és növendékei 1912-ben. Forrás: Fortepan/Jezsuita Levéltár.
Az előadás második felében egy konkrét példán, a marosvásárhelyi minorita szerzetesrend kolostorkertjén keresztül szeretném bemutatni, hogy ugyan e szerzetesrendek elzártak voltak a külvilágtól, de ugyanakkor nagyon nyitottak is voltak a világ felé.
Kik is a szerzetesek, mely szerzetesrendek kertészkedtek, tehetjük fel a kérdést. Nagyon fontos, hogy a szerzetesrendeken belül is meg kell különböztetni a szemlélődő, kontemplatív irányzatokat, s az úgynevezett aktív szerzetesrendeket. A kolostorkertek kialakításában az utóbbiak játszották a fontosabb szerepet. Ők azok, akik tanítanak, betegeket ápolnak, szegényeket gondoznak, s a nagyvilágban is megfordulnak missziós céllal. Kapcsolatokat ápolnak, s ezáltal is bővíthetik füvész ismereteiket.
A benedeki regula mondata – Ora et labora (Imádkozzál és dolgozzál) – közismert, s beilleszkedik a már említett minoriták háztörténetében leírtakba: „Egy kis testi munka üdítőleg hat a lélek munkálkodására is”. Ennek szellemében a kerti munka az Istennel való kapcsolattartásnak is módja és eszköze, s emellett hasznos is volt.
Szent Benedek a VI. századtól regulájában megszüntette a korábbi remeteség intézményét, s kötelezővé tette, hogy e szerzetesek állandó helyen éljék életüket. Ez a helyhez kötődés a kolostorkerteket is megalapozta. A szerzetesi fogadalomban szerepel a tisztaság, az engedelmesség és a szegénység. Az utóbbi ígéret alapján a szerzetes önmaga számára semmit sem birtokolhatott, de a közösségnek lehetett vagyona, amibe a kert is, s az abban termett növényeket feldolgozó patika is beszámított.
Az évezredes tudásban a folytonosságon van a hangsúly, így a mai gyógyító rendek nagyban támaszkodhatnak a VI. századtól dokumentálható ismeretekre. Írott források is rendelkezésre állnak a XI. századtól, s a receptúrák a mai gyógyszerbiztonságnak, hatósági elvárásoknak is teljesen megfelelnek. Ezek a gyógynövények nem mellékesen élvezeti-, fűszer-, aromanövények, s bizonyos mennyiségben biztonságban használhatóak.
Minoriták által működtetett gazdasági iskola tanulói Kézdivásárhelyen, 1940-ben. Forrás: CsNM és Székely Tájház.
Húsvét közeledtével az idetartozó – vidékenként változó – gyógynövényekre is kitérhetünk. Ami közös bennük, hogy a nagyböjt után ismét hús kerül az asztalra. Ennek olyan vonatkozása is van, hogy ismét emészthetővé kell tenni az étkeket, így előtérbe kerülhetnek azok a fűszer- és gyógynövények, amik ezt elősegítik. A teljesség igénye nélkül említhetem a rozmaringot, a kígyófüvet, a mentát, a zsályát és a bazsalikomot. De ne feledkezzünk meg tormáról és a hagymafélékről sem: salottahagyma, medvehagyma, újhagyma, fokhagyma. Mind megszépítheti ünnepi asztalunkat.”
Információ: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/oktatas/program/eloadas-sorozat-nepi-gyogyaszatrol/20230323-1700
Sisi és a népművészet
Kiállítás a Hagyományok Házában
Sisi és a népművészet a csipke vonzásában címmel nyílik kiállítás március 30-án a Hagyományok Háza Corvin téri székházában. A rendhagyó tárlatról dr. Czingel Szilvia néprajzkutatót, az Intézmény Magyar Népi Iparművészeti Múzeumának vezetőjét kérdeztük.
„A Magyar Népi Iparművészeti Múzeum raktáraiban az egykori Háziipari Szövetkezet anyagai is megtalálhatók. A polcok között tallózva olyan kincsekre bukkanhatunk, amik a nagyközönség előtt eddig még rejtve voltak. Ezek egy részét használtuk fel legújabb bemutatónkhoz.
A Sisi és a népművészet a csipke vonzásában című kiállítás összeállításával azt szerettem volna demonstrálni, hogy a főúri, arisztokrata hölgyeknek milyen fontos szerep jutott a népművészet újrafelfedezésében.
Erzsébet magyar királyné, Sisi 1881-ben az Országos Nőipari Kiállításon látott először kalotaszegi bokályokat, varrottasokat, s ez olyan élményt jelentett számára, hogy megkérte felolvasónőjét, s egyben bizalmasát, Ferenczy Idát, hogy a Hofburgban egy magyaros szobát rendezzenek be.
Ferenczy kapcsolatba lépett Gyarmati Zsigánéval, Kalotaszeg nagyasszonyával, s megkérte a bánffyhunyadi nemes hölgyet, hogy viseleteket, lepedőket, varrottasokat gyűjtsön a magyaros szobába, s ugyancsak állítson össze kelengyéket Sisi leányainak.
Az ötletet tett követi, s Kalotaszegen elkezdődött egy, mai szóhasználattal: falukutatás. A falusi asszonyokkal előkerestették régi viseleteiket, s mintegy újra felfedezték Kalotaszeg vidékét.
Ezzel összefüggésben Sisit tájékoztatták, hogy a háziipar fejlesztésével munkalehetőséget is teremthetnek. Ennek nyomán egy királyi rendelettel huszonöt szövőszéket küldtek a Monarchia különböző falvaiba, így az ottani asszonyok megélhetéshez is jutottak.
A mag jó talajba hullott. Izabella főhercegnő, Frigyes főherceg feleségeként Pozsonyból például ellátogatott Ciffer környékére, s a különböző szlovák falvakban háziipari egyleteket alapított. Itt is előkerültek a ládákból a régi hímzések, szőttesek, amik készítését az asszonyok újratanulták. Izabella főhercegnő kezdeményezése azért is fontos, mert fényképezett is, például Mezőkövesdről egy forrásértékű fotósorozat maradt ránk.
A kiállítás a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum és más gyűjtemények anyagából táplálkozott. Egy csipkerészt is kiállítunk, ami a tárlat elnevezésében is megjelenik, hiszen Sisinek is gyönyörű csipkéi voltak, s azt is be tudjuk mutatni, hogy a főúri csipkékből hogyan kerül át a díszítés a népi iparművészetbe.
Az elmondottak alapján a látogatók a csipkék mellett matyó, kalotaszegi textileket is megtekinthetnek, amiket a már említett Háziipari Szövetkezet az eredeti minták alapján készített el. Egy magyaros szobát is bemutatunk, ami nem azonos az eredetivel, mivel…, valljuk be – a Hofburgban ugyan nemes céllal, de szakemberek bevonása nélkül berendezett helyiség – igencsak giccses lehetett.
A kiállítás összefogás eredménye, lesz például zenei installáció, mivel Sisi nagyon szerette a magyaros kávéházi muzsikát. A Nemzeti Filmarchívum felvételei is kötődnek a bemutatóhoz, s a filmkockákon visszaadják a kor egyedi hangulatát.”
Információk: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/sisi-es-nepmuveszet-csipke-vonzasaban
Társintézmények: Néprajzi Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, Iparművészeti Múzeum, Postamúzeum, Halasi Csipkeház, Gödöllői Királyi Kastély, Túri Fazekas Múzeum, Magyar Nemzeti Filmarchívum, BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszék Rajz- és Fotótára, BTK Zenetudományi Intézet, Gramofon online.
Kiscsősz nagy ünnepe
Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület huszadik születésnapja
Konferenciával ünnepli az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület megalapításának huszadik évfordulóját. A hagyományőrzés, hagyományteremtés című szimpóziumra az egész Kárpát-medencéből és a diaszpórából várnak vendégeket.
A kiscsőszi kezdeményezés, az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület két évtizedes munkája, immár fogalommá, s követendő példává vált. Az Egyesület feladatának tekinti a népművészet értékfeltáró, közvetítő és örökítő szerepének megismertetését és támogatását az anyaországban, a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyarság körében. Ugyancsak célja a Kárpát-medencei kultúra ősi gyökereiből eredő meglévő szellemi, tárgyi alkotások, és azok alkotóinak megismertetése; különösképpen kiemelve a hagyománytörténet, a néprajz és a népművészet területét. Az Egyesület anyatelepülése Kiscsősz, a falu, ahol az emberek a történelem során ugyan nehezen teremtették elő a mindennapi betevő falatot, de hagyományaikat mind a mai napig híven őrzik.
„A vidéki lét, a hagyományok mentén történő gondolkodás és életmód nemcsak, hogy lelki békét ad és élhető, hanem a globalizálódó világunkban a magyar nemzetnek a legfőbb megtartó ereje is – foglalta össze az Egyesület ars poeticáját Kovács Norbert Cimbi, elnök. – A vidékfejlesztés mindig napirenden van, de a társadalommal talán kevesebbet foglalkozunk, pedig a vidék szíve az egészségesen működő társadalomban rejlik, ami viszont a régi hagyományokon, a népi lélek rezdülésein és a generációkról generációkra átadott tudáson alapszik. Ez az egyénből, a családból indul ki, s a faluközösségben teljesedik ki. Ezeket a gondolatokat szeretnénk megosztani a konferencia résztvevőivel.”
Kiscsősz élő példa az elmondottakra. Egy tucat közösségnek, színjátszóknak, tánccsoportoknak ad otthont, s évente több ezer ember keresi fel programjait.
A március 17-19-e között szervezett, A hagyományőrzés, hagyományteremtés című konferenciára az egész Kárpát-medencéből és a diaszpórából várnak szakembereket. A jeles esemény fővédnöke Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára, a bevezető előadást Kovács Norbert Cimbi, az Egyesület elnöke és Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója tartja.
A háromnapos találkozót az előadások mellett kerekasztal-beszélgetések is színesítik, s ez alkalommal mutatják be a szakmai közönségnek a Bölcsőnk a jövő című riportkötetet, ami a hagyományok helyi éltetőinek a szavak és a fotográfiák erejével állít emléket.
Moldvai konferencia Budapesten
Szimpózium a Hagyományok Házában
Moldvai néptánc Budapesten… és Moldvában címmel rendez konferenciát a Hagyományok Háza a Corvin téri székházában. A részleteket Varga Máté szervező, az Intézmény munkatársa foglalja össze.
„A mostani találkozót az elmúlt évben rendezett Moldvai népzene Budapesten című sikeres konferenciánk alapozta meg. A cím is utalt rá, hogy a moldvai népzenét a táncházi gyakorlatban kívántuk bemutatni. Ez annak is köszönhető, hogy az elmúlt évtizedek alatt a moldvai népzenével foglalkozók is felfejlődtek a többi táncházas zenei körök mellé. Az érdeklődők-résztvevők már akkor felvetették, hogy az összejövetel nyomán a moldvai táncokról is szükséges lenne egy tudományos találkozót rendezni. Nyitottak voltunk a folytatásra, aminek eredménye a március 16-i konferencia.
A cím ismét kifejező: Moldvai néptánc Budapesten… és Moldvában. Azzal is szeretnénk foglalkozni, hogy a fővárosi és más városokban bevett táncházas gyakorlat, ami az urbánus körökben meghonosodott és önálló életre kelt, hogyan hatott vissza az eredeti, származási közegre. Érdekes maga a kérdésfelvetés, hiszen Moldvában is a felgyorsuló világban rohamos a változás: a falusiak – a populáris kultúra hatására – már nem feltétlenül szerveznek hagyományos táncalkalmakat. Örvendetes viszont, hogy a hagyományőrzés ott is egy tudatosabb irányba fordult: az itthoni táncházas gyakorlatot átveszik. Az adaptációnak természetesen lehetnek előnyei és hátrányai, amiket érdemes egy szimpóziumon megvitatni.
A tavalyi – a Hagyományok Házára jellemző – speciális konferencia-megoldásokkal idén is szeretnénk élni: nemcsak frontális, előadó-központú előadások sorozatát nyújtjuk, hanem az interaktivitásnak, a vitának is teret szentelünk. Ezek a munkaformák a délutáni programban már általánossá válnak. Egyik eleme a tavaly már nagyon népszerű World Café, aminek során sok emberrel tudunk egyszerre hasznos vitát folytatni. Az egyes asztalnál ülő moderátorok, ahogy mi hívjuk őket ’asztalgazdák’ összesítik a csoportok véleményét, amit egy nagy közös értékelésen ismerhetnek meg a jelenlevők. A vitaszínház egy másik, drámapedagógiás munkaforma: egy jelenet bemutatását követően a moderátor a jelenlévők véleményét tudakolja.
Idén is számítunk az elmúlt évi konferencia résztvevőire és újabb, a szakmához kötődő jelentkezőkre, műkedvelő táncházasoktól a táncpedagógusokon át a néprajzosokig, táncantropológus kutatókig. Természetesen Moldvából is érkeznek előadók és vendégek, a délelőtti előadók többsége például a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének munkatársa.”
Részletes információk: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/moldvaikonferencia2023
„Magamhoz ölelem őket”
Női sorsok a múltból és a jelenből
Klitsie-Szabad Bogi etnográfus-mesemondó, a Hagyományok Háza munkatársa és Bumberák Maja mese- és énekmondó e témával foglalkozik új műsorában, melynek címe: "Magamhoz ölelem őket".
"Mama! Visszajöttem! Fogom a kezed!"
"Segítsen valaki! Orvosok, nővérek, valaki jöjjön már!"
"Téged már nem akartak, mert negyedik lány voltál a családban..."
Hol kezdődik és hol ér véget a női sors? Milyen családi történeteket viszünk magunkkal? Hogyan illeszkedhetnek ezek a népmesékhez vagy a mondákhoz?
A költői kérdéssorozatra Klitsie-Szabad Bogi és Bumberák Maja egy előadás keretében keresi a választ. A két jó beszédű nőben sok a közös, ugyanakkor mégis más karakterek. Szabolcsiak, édesanyák, szeretnek énekelni és mesét mondanak. Közös nevező még, hogy a két hölgy egyféle alma materként tekint a Hagyományok Házára, hiszen a hatvanórás mesemondó képzés (Bogi egykoron szervezője volt a kurzusnak, mára óraadója, Maja pedig egyike volt az első évfolyam hallgatóinak) meghatározó volt az életükben. A közös pontoknak még nincs vége: mindketten a Népművészet Ifjú Mesterei, és angolul is mesélnek. Egy zágrábi fellépésükön fogalmazódott meg bennük az ötlet és az igény egy olyan storytelling (az itthon is egyre inkább meghonosodó szó-történetmondást jelent) előadás megalkotására, amelyben női témákat dolgoznak fel nőkről szóló folklór és modern történetekkel, de nem csak nőknek szóló módon. Az előadásban találhatunk történeteket szülésről, munkáról, családról, szerelemről, sőt a halálról, veszteségről is.
„Az élőszavas mesemondás, történetmesélés során a történet nem mint szó szerint idézendő irodalmi mű jelenik meg, amit színészi játékkal kell ’előadni’, hanem mint kötött improvizációval a pillanatban újrateremtett művészeti alkotás. A történet – bizonyos szabályok mentén – folyton újraalakítható az itt és mostban…”– vallja Maja.
Ketten együtt adventben, Mátészalkán is tartottak jótékonysági meseestet, illetve a környék számos intézményében meséltek önkéntesen a Penyigei Eszterlánc Óvodától a Fehérgyarmati Városi Szociális Központ Idősek Otthonáig.
"Igazán fontosnak tartjuk a gyökereinket, jó tudni, hogy az elődeink számos történetéből, vagy a családi sztorikból is tanulhatunk. Ugyanakkor fontos az is, hogy ezekhez a sokszor traumatikus, vagy nem mindig vidám narratívákhoz nem csak belenyugvó, vagy épp a terheket cipelő, hanem értő és adaptív módon is fordulhatunk. Számunkra ebben az előadásban maga az ’építkezés’ is alkotás, tehát a történetek egymás utáni sorrendje, különböző hangulata, a folklór és nem folklór váltakozása is fontos része ennek a hömpölygő női történetfolyamnak..." – magyarázza Bogi.
Legközelebb március 28-án játsszák az előadást a budapesti Rs9 Színházban, de a nyáron több fesztiválon, például a Művészetek Völgyében is láthatóak lesznek, és szeretettel várják a vidéki kultúrházaktól, művelődési intézményektől és a Kárpát-medencéből érkező felkéréseket is.
Az Élő Forrás két évtizede
A Hagyományok Háza a jeles évfordulón
Megalakulásának huszadik évfordulóját ünnepli az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület. A kicsőszi, azóta a magyar népi kultúra értékeinek megőrzését támogató emblematikus szervezet megalakulását a Hagyományok Háza is hathatósan támogatta, így az Intézmény a jubileumi konferenciának is aktív résztvevője.
A két évtizedre visszatekintő Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület március 17-19-én konferenciával ünnepli a jeles évfordulót. Az Egyesület megalakításánál a Hagyományok Háza is bábáskodott, így az Egyesület elnökének, Kovács Norbert Cimbinek a meghívására, a szimpóziumon is aktív szerepet vállal. A bevezető előadást Both Miklós főigazgató tartja, tartalmát így foglalta össze.
„Az előadásom vezérfonala a Hagyományok Háza megújulásával foglalkozik. A mi intézményünk is húszéves, tevékenységi köre nagyon sokszínű, s Európában is egyedülálló. A két évtized során az alapstruktúra valójában megmaradt, de különböző önálló tevékenységgel bővült. Az Intézmény legfőbb jövőbeli értékét és megújulását abban látom, ha e tevékenységek szorosabban összekapcsolódnak, szerves egységet alkotnak. Nagy fába vágtuk a fejszénket: egy ilyen átalakítás igen összetett, hiszen csak a Corvin téri székházban 232 munkatárs dolgozik. Számítunk a dolgozók aktív részvételére e munkában, s szeretnénk, ha azonosulni tudnának céljainkkal. Kiemelkedő szerepet szánunk a hálózatunknak: különböző programjaikhoz anyagi forrásokat is biztosítunk. A Kárpát-medence egészét tekintve a népművészet működésének sokszínűségét tapasztalhatjuk. E sokszínűséget szeretnénk tudományos alapossággal is partnereinkkel építeni: módszertani segítséget nyújtunk, kutatási eredményeinket is megosztjuk velük, bevonjuk őket képzéseinkbe. Ugyancsak ajánlásokkal segítjük munkájukat, s lobbi tevékenységgel is támogatjuk előmenetelüket. Nem kultúrházat működtetünk, Kárpát-medencei koordinációs tevékenységünkkel a képzők képzőjének szerepét erősítjük. Pályázataink működése is tükrözi céljainkat: nemcsak az adott lokális partnereinket kötjük be a központba, hanem lokális partnereink között is kapcsolatot építünk.
Örömmel fogadtuk el az Elnök úr meghívását a Hagyományőrzés, hagyományteremtés című szimpóziumra. Tettük ezt azért, mert egyrészt az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesületet az egyik legfontosabb, legdinamikusabb partnerünknek tekintjük, másrészt a vázolt építőmunkánk népszerűsítése itthon, a Kárpát-medencében és a diaszpórában csakis a média aktív támogatásával érhető el. Ennek tükrében a találkozón a sajtókapcsolatok ápolásának is fontos szerepet szánunk.”
Erdővidék táncélete
A Hajnali Erdélybe látogat
A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora március második hetét Erdővidéknek szenteli. A zenei összeállításban a hallgatók az Erdővidéket is magában foglaló Székelyföld népzenéjéből hallhatnak válogatást.
A Kossuth Rádió „Hajnali”- Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsora a jövő héten az Erdővidékkel foglalkozik.
Az erdélyi Erdővidék az Olt és Kishomoród völgyei között, a Baróti-medencében, Háromszék északnyugati csücskében húzódik. A vidék központja Barót városa. Erdővidék lakosságának fő foglalkozása a földművelés, az állattenyésztés és az erdőgazdálkodás.
A két világháború közt Erdővidék gazdag volt a táncalkalmakban. Ezek szervezését ekkor még többnyire a falu nagylegényei vállalták magukra. Errefelé egészen az 1990-es évekig viszonylag nagy számban működtek falusi bandák. A cigányzenekarok dallamkészletét a vidék táncai határozták meg. Ezek szerint repertoárjukat két fő csoportba oszthatjuk: a hagyományos magyar táncok kísérődarabjaira, és az idegen eredetű polgári táncok dallamaira. Erdővidékről mintegy tizennyolc táncot ismerünk. Ezeket két fő stílusrétege jellemzi: a „törzsökös” magyar táncok, valamint a kötött polgári táncok. A Székelyföldön többféle elnevezést is viselő verbunk a két világháború között rögtönzött egyéni és csoportos formában is élt. A „csűrdöngölő”, „falramászós” vagy székelyverbunk neveket viselő férfitáncok a táncalkalmak csökkenésével elsőként estek ki a táncrendből. Ezekből a legényesekből napjainkra Erdővidéken csak töredékek maradtak fenn. A Homoród mentén és Erdővidéken is létezik egyfajta marosszéki nevű tánc, de a motívumai és ütembeosztása alapján nem azonos a Marosszéken elterjedt forgó-forgatós tánctípussal. Az erdővidéki marosszéki változat stílusa sokkal inkább a vidéken mindenütt elterjedt polgári kötött páros táncra, a ceppelre emlékeztet. A táncrendben különálló táncként, falvanként változóan, hol a polgári táncok után, hol pedig a sebes csárdás után táncolták. Erdővidéken gazdag a polgári eredetű kötött páros táncok ciklusa, melyeknek „némötös” a nevük. Meg kell még említenünk az errefelé igen elterjedt dramatikus táncokat is. Ilyen volt például az úgynevezett kecskejárás. A fából faragott kecske fejét bárány- vagy éppen kecskebőrrel vonták be, és egy botra rögzítették. A fej alsó állkapcsa mozgatható volt, melyet a táncos egy madzag rángatásával hozott működésbe. A kecskejáró csoport tagjai a bekérő, a főpásztor, a „kicsi szóga” és a zenész voltak. A „szóga” fehér báránybőr subát és fehér bundasapkát viselt, kezében pásztorbotot vitt. A főpásztor öltözéke fekete suba és bundasapka volt, kezében láncos botot tartott. A zenész öltözéke egyszerű civil ruha, hangszere pedig lehetett furulya, szájharmonika vagy harmonika. Régen ezt a szokást a karácsony és újesztendő közti időben gyakorolták, és csak később került át a farsangi ünnepkörbe.
Szerkesztő: Éri Márton
Műsorvezető: Pénzes Géza
Adás: Kossuth Rádió (minden reggel 4.03)
A műsor interneten elérhető: www.mediaklikk.hu/mediatar/
Délvidéki zenészpalánták
A vajdasági népzenészképzés négy éve
Sikeres négy évet tudhat maga mögött a Csoóri Sándor Alap és a Hagyományok Háza által is támogatott vajdasági népzenészképzés. A részleteket Polyák Dániel, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkatársa, a népzenei hálózat koordinátora foglalja össze.
„A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet már korábban felismerte, hogy a népzenész utánpótlás – a szervezett képzések hiánya miatt – veszélyben van Délvidéken. Természetesen, nem lehet általánosítani: amíg a citerások és tamburások létszámát kielégítőnek találtuk, addig a vonószenészek és a furulyások utánpótlását nem láttuk biztosítottnak. A Vajdaságban a táncegyüttesek mellett működik néhány vonószenekar, de a tagok kezdenek kiöregedni, s a helyükre nagyon nehéz találni képzett muzsikust, így űr keletkezik.
A rendszeres oktatás 2018-ban, az Intézet székhelyén, Zentán indult, rá két évre már három településsel – Zentával, Csókával és Magyarkanizsával – kötöttünk együttműködési szerződést. A mag jó talajba hullott, 2020 végén tíz oktató 101 diáknak adhatta át tudását, ebben az évben már hét településen 14 vajdasági, tapasztalt (népzenész) oktató 123 tanulóval foglalkozik. E szám állandónak tekinthető, mivel a lemorzsolódottak helyét hamar betöltik. Ennek oka, hogy nem indítunk évente minden szakcsoportot, így az átfedések miatt általában kiegészül a létszám.
Az alábbi hangszerekre szerveztük meg a kurzusokat: furulya, citera, tamburafélék és vonósok, ezen belül a hegedű, a brácsa és a nagybőgő. A cimbalomoktatást is elindítottuk, de a képzés – oktatói hiány miatt – sajnos szünetel. A személyre szabott képzés is jelen van, de a főhangsúlyt a kamarazenére fektetjük, a közösségben a fejlődés lényegesen hatékonyabb.
Eredetileg négyéves képzést terveztünk, s úgy tűnik, eredeti elképzelésünket teljesíteni tudjuk: a tanuló egy alapfokú zenei tudással fejezheti be tanulmányait.
Az évente többször megrendezett Dúr-moll találkozók rendszeres résztvevői a hálózatban tanuló diákok, ahol az együttzenélés öröme nagyban segítik a zenészpalánták további fejlődését.
Az eredmények mára kézzelfoghatóak. Nagyon sok településen összeálltak kisebb zenekarok az általános iskolás korosztályokban. Több helyen egyéni kezdeményezésekre van példa, máshol a tanároknak köszönhetjük a bandák elindítását.”
A felvidéki Hálózat egy éve
A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia munkatársai sikeres évet tudhatnak maguk mögött. Az eredményeket Farkas József, a Hálózat vezetője foglalja össze.
„A pandémiás időszak után elég szerteágazó tervet tűztünk magunk elé, amit sikeresen teljesítettünk. A teljes beszámoló nagyobb terjedelmet igényelne, így csupán a legfontosabb eseményekre térek ki.
Négy évre tekint vissza a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia Néphagyomány az oktatásban címmel meghirdetett képzése a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán. Idén két ’teltházas’ szemeszterben foglalkoztunk a hallgatókkal, a sikert jelzi, hogy még soha nem volt ilyen sok jelentkező. Az eredmények tükrében természetesen idén is folytatjuk a tanfolyamot. A Selye János Egyetemmel is felvettük a kapcsolatot, s beindítottunk egy kurzust. Jelenleg egyeztetéseket folytatunk az Egyetem vezetőségével, hogy idén pedagógus-továbbképzés formájában valósuljon meg, melyen részt vehetnek az egyetemi hallgatók is.
Újdonság volt, hogy a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézettel közösen szervezett Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny döntőjét június 6–7-én a Gombaszögi Nyári Tábor FolkSzögletében tartottuk. A végső megmérettetést nyolc regionális elődöntő előzte meg, összesen 75 oktatási intézményből 327 fiatal jelentkezett a versenyre, a döntőbe hetvenen jutottak be. A FolkSzöglet a Gombaszögi Nyári Tábor egyik legsikeresebb helyszíne, melynek programjaira elégedetten tekinthetünk vissza, hiszen mindegyik szép számú közönséggel valósult meg.
A tizenegyedik alkalommal Révkomáromban megrendezett Fonográf Fesztiválra kiváló zenészeket és produkciókat hívtunk meg, így nem meglepő, hogy az előadások ugyancsak ’táblás házzal’ mentek. E fellépések is kifejezik a rendezők szándékát: a bő egy évtized alatt a kezdeti autentikus népzenei seregszemle más műfajokkal is színesedett.
Az adatbázisainkat a Népi játékok adatbázisával bővítettük, s új rendezővel kezdtük el az idei évre tervezett Ifjú szívekben élek című filmünk gyártását. A mozi a szlovákiai magyar néptáncmozgalomnak, valamint a néprajzi gyűjtéseknek állít emléket. Hét évtizedet ölel fel, s oral history mélyinterjúkon alapul. Reméljük, hogy az év végéig a nagyközönség is megismerheti.
Folytattuk A szlovákiai magyarság népi tánchagyományai című néptáncoktató-filmeken alapuló online kiadványunk gyártását. Az egyes részek esetében röviden ismertetjük a tájegység alapvető történeti és néprajzi hátterét. A filmeken archív néptáncgyűjtések, különböző korosztályok által előadott rekonstruált tánctípusok, valamint oktatási segédanyagként szolgáló példafolyamatok kerülnek bemutatásra. A csallóközi részt idén tesszük közzé, s folyamatosan dolgozunk a bodrogközin is.”
A vajdasági hagyományőrzés egy éve
Visszatekintés a Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság munkájára
A pandémiás időszak elmúltával a Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság munkatársai újult erővel végezték feladatukat. A beszámoló olvasói a bőség zavarával küzdhetnek, így az összeállítás ezúttal a képzésekre és a fiatalok bevonása a hagyományőrző munkába témakörökre fókuszál.
A korábbi évekhez hasonlóan folytatódott a Viseletkészítők továbbképzése – mentorprogram. A tanfolyamok során a résztvevők alapvető ismereteket szereztek a magyar népviseleti ruhadarabokról tájegységek, társadalmi rétegződés, életkor és alkalmak szerint. Az eddigi megszerzett tudásukat kamatoztatva a nyugat-bácskai Gombos viseletét dokumentáltak.
A Hálózat munkatársai különös figyelmet fordítottak a legkisebb generáció megszólítására. Ezt szolgálta a Varázskosár – Bemutatók és interaktív foglalkozások óvodásoknak. A februártól decemberig tartó bemutatók és foglalkozások során néptáncoktatók, kézművesek és népzenészek interaktív foglalkozásokkal látogattak el óvodákba, illetve óvodások keresték fel a helyi magyar egyesületek épületében tartott különböző foglalkozásokat.
A kicsit idősebbekhez szólt a Hogy is volt?! – Bemutatók és néptáncos foglalkozások iskolásoknak sorozat. A tematikus napokon a szervezők a táncház, az ünnepek, a néprajzi bemutatók hangulatával – sok zenével, énekkel régi szokások felelevenítésével – kedveskedtek a diákoknak.
A felsőoktatást szolgálták a szabadkai Tanítóképző és Óvóképző kar gyakorlati műhelyei. A népművészet az oktatásban program keretében, a 2021-ben elindult népi gyermekjáték, népzene és kézműves foglalkozásokat 2022. márciusától az év végéig tartották az intézményben.
Az Útravaló 2. – népi gyermekjátékok és néptáncos mozgás – akkreditált képzés az óvodapedagógusokat célozta meg. Októberben Zentán tartották meg a kétnapos képzést és a jelentkező harminc óvónő 14 település 16 óvodájából, az egész Vajdaság területéről érkezett a Magyar Nemzeti Tanács segítségével.
Igazi, tartalmas családi programnak bizonyultak a Családi táncházak – Komplex néptáncos foglalkozások. E találkozók palettáján – a szülők bevonásával – közös gyermekjátékok, gyermektáncház és kézműves foglalkozások szerepeltek. A Farsangos családi táncházak három településen várták az érdeklődőket.
Vajdasági népdalkör-vezetők részére márciustól hat képzés indult. A képzéssorozat első alkalmával Kupuszina népdalanyagát, majd a Tisza mente, Doroszló, Közép-Bánát, az al-dunai székelyek valamint a Zélity juhász család népdalanyagát is feldolgozták.
A Dúr-moll vajdasági fiatal és kezdő zenészek találkozói remek lehetőséget nyújtanak a fiatal népzenészek közös zenei élményszerzésére, valamint a közönség és egymás előtti bemutkozásra. A fiatal citerások, tamburások és vonósok idén csoportos foglalkozásokon vettek rész, ahol az adott befogadó település népdalaival, jellegzetességeivel ismerkedtek meg.
A Középiskolások Népművészeti Vetélkedőjét, 2022. április 7-én 34. alkalommal rendezték Temerinben, amit a Hálózat évről-évre szélesebb közönséget is megszólító koncertekkel szinesít.
Horgos adott otthont az augusztusi Népi kézműves tábornak. A tábor elsődleges célja az alkotás, a népi mesterségek tudásátadása, az alapok elsajátítása és a meglévő tudás bővítése volt.
És végezetül… Az Évzáró kézműves kiállítás megnyitóján átadták a tanúsítványokat a képzéseket sikeresen teljesítő hallgatóknak.
Erdélyi számadás
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány egy éve
A három éve megalakult Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány elégedetten tekinthet vissza az elmúlt évre. Terveit a nehezebb körülmények között is maradéktalanul teljesítette. A részletekről Kelemen László, az Alapítvány elnöke számol be.
„Úgy tűnik, a pandémia visszaszorult, de a háború árnyéka továbbra is ránk vetül, s az infláció is megnehezíti a hétköznapokat. E körülmények között indult el az Erdélyi Hagyományok Háza a hosszú úton, de töretlenül fejlődik. Tisztában vagyok azzal, hogy egy szervezet felépítése hosszabb folyamat, de a maga természetes módján kell, hogy létrejöjjön. Lehet ugyan keményebb ráhatással élni, viszont ez nem vezethet jóra. Nagyon sok programot szervezünk Erdélyben, munkánkra már a szélesebb közönség is felfigyelt.
Erdélyben nem mi voltunk az úttörők, a hagyományőrzésnek ebben az országrészben igen gazdag története van, ami még a kommunista időszakra is visszanyúlik. 1990 után sorra alakultak a hagyományőrző, megújító szervezetek. Hosszasan lehetne sorolni a kezdeményezőket, de elég, ha Kallós Zoltán nevét, s a Kallós Alapítvány három évtizedes munkáját említem.
Az Erdélyi Hagyományok Házának ebben a jól működő rendszerben kellett megtalálnia a helyét, s büszkén mondhatom, sikeresen. Gyümölcsöző együttműködések alakultak ki stratégiai civil szervezetekkel, mintegy tizenkettővel dolgozunk együtt, Szatmártól Sepsiszentgyörgyig. A választék is igen színes, a napi apró munkáktól, a gyerekekkel való foglalkozásoktól, a nagy tömegeket vonzó koncertekig szerepelnek programok a palettán. Különösen emlékezetes volt a nagycsütörtöki koncertsorozat, amikor – az ökumené jegyében – a Csíksomlyói Kegytemplomban, valamint a marosvásárhelyi Vártemplomban és a kolozsvári Magyar utcai evangélikus templomban szerveztünk hangversenyeket.
A hagyományos székelyudvarhelyi Erdélyi Táncháztalálkozó idén is több ezer embert mozgatott meg, s számunkra a legfontosabb programnak számít Erdélyben. A Mikházi szabadegyetemmel is hagyományt teremtettünk, s az elért eredmények tükrében idén is tervezzük. Igen, Mikháza a magyar kultúrtörténet legendás helye, s ezt a legendát mi éltetni kívánjuk.
A sarkalatos programok mellett a kisebb, de számunkra különösen kedves közösségépítő szervezésekre is felhívom a figyelmet. Még a pandémia alatt kezdték szervezni a csíkszeredai munkatársaink az online Népdalkalákát, s a sikerek nyomán idén Mezőbergenyében is találkoznak a kis közösségek. A Kacagókaláka egy kolozsvári kezdeményezés nyomán született, a lányok-asszonyok, mint régen a fonóban összegyűlnek, kézimunkáznak énekszó mellett, s a mese sem maradhat el.
A hagyományok ápolása mellett az identitás megőrzést is fontos feladatunknak tekintjük; a népszámlálás nyugtalanító adatai különösen fontossá teszik számunkra ezt a munkát.”
Bearanyozott világunk
A Magyar Állami Népi Együttes egy éve
A megalakulásának hetvenedik évére visszatekintő Magyar Állami Népi Együttes ünnepét beárnyékolta a pandémia. Az elmúlt tizenkét hónap viszont már az újjászületés jegyében telt el, erről számol be Mihályi Gábor együttesvezető.
„Sajátos évet hagytunk magunk után: egyrészt szokásos volt, s más részről pedig különleges. A pandémia – melynek emlékei hál’ Istennek kezdenek csitulni, mély nyomot hagyott az Állami Népi Együttes munkájában, így a jubileumi évadunkat még a tavalyi évre is kiterjesztettük.
Tisztességgel eleget tettünk a kötelező feladatainknak. Elutaztunk határon túlra, Erdélybe és Felvidékre, Londonban tartottunk előadást, s természetesen az országot is jártuk. Egy különleges sorozatot említek, ami a jól működő nyugdíjas bérletünkhöz kapcsolódik. A Covid megakadályozta, hogy ezek az idős, szépkorú emberek látogatni tudják előadásainkat, ezért Budapesten és környékén, advent idején tíz idősek otthonába látogattunk el egy összeállítással, aminek vezérmotívuma a karácsonyi ünnepkör volt. Interaktív fellépésekkel kedveskedtünk, a nézők is bekapcsolódhattak a programba, közösen énekeltünk, és dalokat tanítottunk. A siker leírhatatlan volt, így idén Tavaszhívogató címmel ismételjük meg e különleges fellépéseket.
Két nagyformátumú gálát állítottunk színpadra az elmúlt évben. Májusban, az Erkel Színházban a Múlhatatlan idő összeállítással léptünk fel. Nem egy nosztalgikus, az ünnepi évadot lezáró produkcióban gondolkodtunk, hanem az élő hagyományt kívántuk közkinccsé tenni. E tradíció itt él közöttünk, ennek mi letéteményesei, továbbvivői lehetünk. Amit mi Kárpát-medencei kultúrának ismerünk, ez egy szerteágazó kultúrának egy bizonyos szegmense, e gondolat jegyében kibővítettük a fellépők körét. Például a Közép-Ázsiából érkezett hősi énekes egy hátborzongatóan izgalmas koncertrészletet mutatott be, Spanyolországból pedig flamenco táncosok és énekesek voltak a vendégeink. Az est egyik legérdekesebb része volt, amikor magyarországi cigányok, erdélyi hagyományőrzők, spanyolok, dél-szerbiai rezes cigányzenekar léptek színpadra. Számunkra ugyan egyértelműnek tűnt, hogy a cigány kultúra átível határokon, s létezik egy közös identitás, a flamencósok számára megdöbbentőnek tűnt, hogy erdélyi cigányokkal táncolhattak együtt a színen. Amikor az oláh cigány hagyományok kiváló képviselője, Lakatos Mónika együtt énekelt a spanyol cigányasszonnyal, az ibériai vendég elsírta magát: a két kultúra egymásra talált.
A másik Múlhatatlan idő - Tánckoncert izgalmas produkcióban a barokk zene népzenében megjelenő nyomait mutattuk fel. Zakopanéból lengyel gorál zenészek érkeztek, egy felvidéki idős szlovák pár krucenát, forgatós táncot adott elő, aminek elemei a mi erdélyi forgatósainkban is fellelhetők. Sokszor szembesülünk a torz véleménnyel, hogy vége van a hagyományoknak, e két előadás is ékesen bizonyította, hogy mi ezt a XXI. században is tovább tudjuk vinni.
Valami hasonló, különleges válogatással, a Táncünneppel jelentkeztünk a Szegedi Szabadtéri Játékokon, ami azért reflektált a múltra, hiszen az Együttes hőskorszakának ’Rábai Miklós hagyományai’ megjelentek a színpadon. Egy különlegességet is élvezhettek a nézők: az Ecseri lakodalmas zenekari változatát a Szolnoki Szimfonikusok muzsikálták. Az is formabontó volt, hogy nem nagy kórus kísérte az előadást, a zenei betéteket operaénekesek interpretálásában hallhattuk. Az előadáson a mai művészet kiváló képviselői, mint Lajkó Félix is fellépett.
Az elmondottakkal is bizonyítani kívánom, hogy a hagyomány jelen életünk meghatározó része, csak meg kell találnunk a formáját, hogy ne például múltidézést jelentsen, hanem egy olyan világnak legyünk részesei, ami képes a jelenünket is bearanyozni.”
Egy húron pendültek Óbecsén
Útravaló a Vajdaságban
A Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a Hagyományok Háza partnereként 2022-ben hirdette meg óvodapedagógus-képzését Útravaló címmel. A második kurzust – népzene és népdal tematikával – január utolsó hétvégéjén szervezték Óbecsén. A találkozó tapasztalatait Tálas Ágnes óvodapedagógus és Benedek Árpád zenepedagógus foglalta össze.
A Hagyományok Háza 2021-ben kezdte el óvodapedagógus-képzését, amit a vajdasági pedagógusvezetők – a helyi viszonyokat és az igényeket figyelembe véve – akkreditáltak. Ennek nyomán három alkalmat hirdettek meg, a Zentán novemberben tartott Gyermekjátékok és néptáncos mozgás kurzust ezúttal a Népzene és népdal tanfolyam követte Óbecsén, s a sorozat márciusban folytatódik.
(T. Á.) „Az óvodapedagógusok szabadon választhattak a tanfolyamok között, amik valójában egymásra épültek. Örömmel töltött el, hogy az óvónők fele a második, a zenei anyanyelvre fókuszáló találkozóra is jelentkezett.
A január végi hétvégén meggyőződhettünk a délvidéki pedagógusok igényességéről, nyitottságáról, s az is segítette a közös munkát, hogy az összejövetel vidám hangulatban telt el. Annak ellenére volt kiváló a légkör, hogy a tematika igen feszített volt, pénteken két órától estig, s másnap egész nap tartottak a foglalkozások a kitartó, páratlan figyelem mellett. A kérdések ugyancsak motiválták az előadókat, hiszen ezáltal párbeszéd, eszmecsere alakulhatott ki a jelenlevőkkel.
Munkánk eredményének tekintem: működnek azok a módszerek, amiket közvetíteni szeretnénk e találkozókon. Azt a szellemiséget, amit megosztunk, hogy a játékosság ne legyen didaktikus, a jelenlévők elfogadják, magyarán, ’egy húron pendülünk’. Igen, a pedagógus igazi minta, s ebben a vajdasági kollégák példát mutatnak.
Az is öröm volt számomra, hogy egy nagy tapasztalatú erdélyi kollégával, Benedek Árpáddal, egymást támogatva és kiegészítve tarthattuk a foglalkozásokat.”
(B. Á.) ”Szembesültem azzal a pozitív ténnyel, hogy a vajdasági pedagógusoknak is nagyon fontos a hagyományok éltetése, a népi gyerekjátékok módszeres oktatása. Előadásaim a zenei anyanyelv elsajátítását – a népi gyerekjátékok dallamain keresztül – állították a középpontba. Ahogyan fejlődnek a gyerekek, a hangterjedelmük is bővül a kéthangostól, akár a nyolchangos dallamkészletig. E fejlődés figyelemmel kísérése, módszeres oktatása a pedagógusok feladata.
Ezúttal mintegy harminc hallgatóval foglalkoztunk; nagyon érdeklődő társaság jött össze e hétvégén. Mivel a JÁTÉK párbeszéden alapul, s sokat segít a gyermek szocializálódásában, ezt nem lehet csak ’játéknak’ felfogni, hiszen sokkal komplexebb. Ezt nagy elődeink is felismerték, például a híres magyar író-költő Kosztolányi Dezső, a Bácskai Hírlapban 1905-ben fejtette ki, hogy ha megnézünk egy játszó gyereket, akkor észre kell vennünk, hogy nem is játszik, hanem igazából élni tanul. E gondolat jegyében a játék egy olyan sajátos tevékenység, amiben a pedagógusok – ha nem is élni tanulnak – viszont egy adott élethelyzetben, partnerként kapnak szerepet. E szellemben, hallgatóink nagyon nyitottak voltak, így öröm volt velük dolgozni.”
Háborúban sem hallgattak a múzsák
A kárpátaljai Hálózat összefoglalója
A Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja az áldatlan állapotok ellenére is teljesítette a célkitűzéseit. A részleteket Pál Katalin, a kárpátaljai hálózat vezetője foglalja össze.
„Az elmúlt század történelme és a közelmúlt történései mindenre felvértezték a kárpátaljai magyarságot. A pandémiával szemben megtanultunk védekezni, s vele élni, mire ezen túl voltunk szerencsésen, egy következő kataklizmával, a kialakult háborús helyzettel kellett szembenéznünk, amire nem számítottunk. A február-márciusi ijedelem után számot vetettünk az aktuális helyzettel, amihez igyekeztünk ismét alkalmazkodni. Igen, az életnek e nehéz körülmények között is mennie kell tovább, mivel honfitársaink igénylik a törődést.
Mintegy tizenhét programot terveztünk be az elmúlt évre, amiket egy esemény kivételével teljesítettük.
A különböző versenyeket a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetséggel és a ’Génius’ Jótékonysági Alapítvánnyal karöltve szerveztük. E megmérettetések közül az ’Által mennék én a Tiszán…’ népdaléneklési versenyt márciusban online formában tudtuk levezetni. A jelentkezők számával így is elégedettek vagyunk, a zsűri tagjai a Hagyományok Házából követték a vetélkedőt. Megtartották a ’Szól a fülemüle’ VIII. Kárpátaljai Népzenei és Néptánctehetségkutató verseny döntőjét, amit általában egy elődöntő előz meg. Idén október 1-jén viszont egyfordulós verseny keretében bonyolítottuk le, a szakmai zsűrit ismét mi biztosítottuk.
A különböző intézményekben megrendeztük – heti rendszerességgel – az állandó műhelyfoglalkozásokat; a hagyományos helyszínek idén májusban a nagyszőlősi Révész Imre Galériával bővültek.
Különösen nagy figyelmet fordítottunk a hagyományőrzés az óvodában elnevezésű programsorozatra. E kezdeményezést egy hónap kivételével – mivel a tanintézmények zárva voltak – maradéktalanul folytattuk. Beregszászban, Visken, Tiszabökényben és Forgolányban nyolc csoportban szerveztünk hagyományőrző foglalkozásokat.
Amennyiben a beszámolóból kiemelhetek valamit, azok a képzéseink lehetnek. Amit nem tudtunk Kárpátalján megvalósítani, azt Magyarországon szerveztük meg. Ezek között említhetem a viseletvarró tanfolyamot, a néptáncoktatói módszertani képzést és a kézműves képzést.
A hagyományos Mentortalálkozónkon itthon 630 fő vett részt, s különösen hálásak voltunk a magyarországi oktatóknak, hogy a nehézségek ellenére is vállalták az utazást. Májusban korlátozott létszámmal – alkalmazkodva a helyi rendeletekhez – tartottuk meg a Táncház Napját. Az anyaország adott viszont otthont a 26. Kárpátaljai népzene, néptánc és kézműves tábornak, amin mintegy félszáz kárpátaljai gyerek vehetett részt.”
Aranykút palócosan
Tavaszi kurzus Losoncon
Aranykút néven hirdette meg a Rakonca Egyesület, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Területi Választmánya – a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia – partnereként tavaszi kurzusát Losoncon. A tanfolyam témája a palócság hagyományos kultúrájának megismerése és beépítése az oktató-nevelő munkába. A részletekről Varga Norbert, a Hálózat munkatársa, az Egyesület elnöke számol be.
„Az ötlet a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia alapításával egyidejűleg született, hiszen a Hálózat az oktatásban is fontos szerepet vállal. Különösen népszerű a Néphagyomány az oktatásban elnevezésű egyetemi kurzus, valamint az Útravaló, az utóbbin főként gyakorló pedagógusok vesznek részt.
E koncepciózus sorozat egyik leágazása az Aranykút elnevezésű regionális képzés; a két tanulmányi nap a palócság hagyományos kultúrájának, folklórjának, az oktató-nevelői munkába történő beépítését és közvetítését tűzte ki célul.
Az igényt a pedagógusok fogalmazták meg, s ennek alapján egy tavaszi és egy őszi kurzusban gondolkodtunk. A február 25-ei és a március 25-ei találkozón a tavaszi ünnepkör szokásaival foglalkozunk, az őszi tanfolyamokon pedig az őszi-téli ünnepkörre fókuszálunk. Az oktatók egy olyan módszertani-gyakorlati tudást osztanak meg a tanulmányi napokon, amit a hallgatók – visszatérve intézményeikbe – közvetlenül hasznosíthatnak. A résztvevők jelentős része állandó jelenlévője e kurzusoknak, így az érdeklődés ugyancsak élénk, s biztosak vagyunk benne, hogy a február 15-ei jelentkezési határidőig teljesen betelik a létszám. Jóllehet regionális képzést szerveztünk, de a Felvidék távolabbi sarkából is várunk hallgatókat, s ha a Kárpát-medence más részeiről is jelentkeznek érdeklődők, akkor őket is szeretettel fogadjuk.”
Jelentkezési határidő: 2023. február 15.
Copán György művészete
A Hagyományok Háza új kiadványa
A Hagyományok Háza egy kétkötetes kiadvánnyal, Nesztor Iván-Lehőcz Alexandra munkájával tiszteleg Copán György, bálványosváraljai furulyás-énekes életpályája előtt.
A Hagyományok Háza egy kitűnő, kétkötetes munkával lepte meg az ünnepek előtt a népi kultúra és a népzene iránt érdeklődőket. A kiadvány az erdélyi nagy furulyások utolsó generációjához tartozó Copán György népzenei világát mutatja be monografikus igénnyel.
Az első kötetben a szerzők Bálványosváralja bemutatása után, két tanulmányban vizsgálják a furulyán játszott és az énekelt dallamok díszítményeit, valamint az előadásmód sajátosságait. A zenei elemzések mellett hangsúlyt kapnak a Copán György által mesélt történetek is, amelyek látni engedik a mindennapokat jó humorral, bölcs gondolkodással megélő embert.
A második kötetben a Copán György dallamairól készült részletes lejegyzésekkel, és az ehhez kapcsolódó, online mellékleten elérhető hangzó- és videóanyaggal együtt, megismerhetjük Bálványosváralja népdalkincsének jelentős részét, illetve bepillanthatunk a kíséret és tánc által nem szabályozott furulyás és énekes dallamok variálásának lehetőségeibe.
Az online mellékleten a hangzóanyagon és a Copán Györgyről készült portréfilmen kívül a Dallamtár „Ismerem, de nótám" részének kottáit, valamint szövegvariánsokat és dallamegyezéseket is találhatnak az érdeklődők.
„Nesztor Iván terve Bálványosváralja népzenei monográfiájának megírása volt – értékeli a kiadványt Lehőcz Alexandra társszerző. – A munka elvégzéséhez szakmai és baráti kapcsolatunk adta meg a végső lökést, amelyben szerepemet ekkor még elsősorban a szerző segítőjeként fogalmaztam meg, az énekek lejegyzésének feladatkörével. Látva viszont az anyag nagyságát és horderejét, az akkori lehetőségeinket reálisan felmérve végül a könyv főszereplőjének, a bálványosváraljai utolsó nagy furulyás, Copán György népzenei tudásának megörökítése mellett döntöttünk, immár szerzőpárosként.”
Információk: https://webaruhaz.hagyomanyokhaza.hu/copan-gyorgy-balvanyosvaraljai-furulyas-enekes-nepzenei-vilaga-986